Nagyszalonta: Domján Sándor grafikusmûvész kiallításának a megnyitója

Domján Sándor grafikusmûvész kiállításának megnyitójára zsúfolásig megtelt a nagyszalontai Magyar Ház terme csütörtökön.

A tárlatnyitón Petõ Csilla képviselõ emlékeztetett arra, hogy Domján Sándor Gy. Szabó Béla tanítványaként ismerkedett meg a fametszetek készítésének titkaival. „Ha körbenézünk ebben a teremben, azt láthatjuk, hogy mindegyik képbõl sugárzik az optimizmus, a szülõföld és a természet szeretete” – mondta Petõ Csilla, kiemelve Domján Sándor egyedi, lélekkel teli, harmóniát sugárzó stílusát.

Hozzáértés és hozzáállás

Maga a mûvész meghatódva emlékezett pályájának néhány állomására, azokra az emberekre, akik segítették munkáját, akik barátként álltak Mellette az elmúlt évek során. Török László hozzátette, az alkotó munka két dologról kell szóljon: hozzáértésrõl és hozzáállásról. A tárlatnyitó fiatal közönségéhez fordulva a polgármester hangsúlyozta: a kettõ nem összeadódik, hanem szorozza egymást, ha bármelyik nulla a kettõ közül, az eredmény nulla lesz. Domján Sándor azonban e kettõt remekül ötvözi munkásságában, s mert alkotni csak biztos családi háttérrel lehet, köszönet a családjának, akik segítik és támogatják alkotó munkássága során. A kiállítás érdekessége, hogy nem csak fametszetek láthatók rajta, hanem akvarellek és pasztellek, színes képek is, melyek mintegy mintájául szolgáltak a metszeteknek, így kicsit olyan a tárlat, mintha a természet éjszakai és nappali csendje állna egymás mellett: a nappali, színes világ, és az éjszaka fekete-fehér szigorúsága.

C. PATÓCS JÚLIA

Domján Sándor grafikusművész kiállításának megnyitóján. Nagyszalonta,

Domján Sándor grafikusművész kiállításának megnyitóján. Nagyszalonta,

Államosítás és magyartanár hiány

Aktuális kérdésekrõl tartott sajtótájékoztatót január 13.-án Petõ Csilla képviselõ és Cseke Attila szenátor.

Államosítással kezdte az új kormány tevékenységét, vélte Cseke Attila szenátor, aki szerint az elmúlt 19 évben nem volt arra példa, hogy az állam visszavegye az önkormányzatoknak kiutalt pénzt. Bihar megyében eddig 15 millió lejt fizettek vissza az államkasszába, a pénz olyan projektekre kellett volna, mint a margittai, tarjáni, mezõtelegdi vagy hegyközpályi iskolák iskolák felújítása és bõvítése, a bályoki, telegdi, szalacsi, révi utak javítása vagy a tarcsai ivóvízhálózat fejlesztése.

Amennyiben a kormány nem helyezi hatályon kívül a rendelkezést, az RMDSZ-es polgármesterek közigazgatási bíróságon támadják meg azt. A szenátor szerint más politikai alakulatok, polgármesteri hivatalok is csatlakozhatnak hozzájuk, hiszen az intézkedés egyformán súlyt minden önkormányzatot. A szenátor egyébként tervei szerint Nagyváradon, Margittán és Belényesben nyit majd irodát.

Petõ Csilla a megyeszékhely mellett, Nagyszalontán és Tenkén nyit majd irodát. A tanügyi, ifjúsági és sport, valamint az esélyegyenlõségi bizottságban tevékenykedõ képviselõ arra figyelmeztetett, hogy a nyugdíjasok munkavállalását szabályozó rendelet miatt veszélybe kerülhet Bihar megyében a magyar nyelv oktatása.

Biharban összesen 92 magyartanár van, közülük 61-en nyugdíjasok, mondta a képviselõ. A tervek szerint érettségizett fiatalok tanítanának, ám hogyan készíthetnének fel megfelelõen érettségizettek érettségire és országos tesztekre? – tette fel a szónoki kérdést Petõ Csilla. A képviselõ a tanügyiek 13. havi fizetésének elmaradását is példátlannak nevezte, mint mondta, az RMDSZ javasolni fogja annak megadását.

Fried Noémi Lujza



© 2012 Petö Csilla. Materialele publicate pe acest blog nu se pot reproduce fara acordul scris al proprietarului. Az itt publikált tartalom másolásához, reprodukálásához, bármilyen elekrtonikus vagy nyomtatott médiumon a szerzö írásos beleegyezése szükséges.
Stevenson Advertising | YourBLOG.ro | WordPress.