A szklerózis multiplexben szenvedõk kezelés nélkül maradnak – Petõ Csilla napirend elõtti felszólalása

A romániai Szklerózis Multiplex Társaságtól érkezett jelzések azt mutatják, hogy az ebben a betegségben szenvedõk kezelésére szánt költségek idén majdnem 30 millió lejjel csökkentek a tavalyi évhez képest, ez az alap pedig csak augusztus végéig elegendõ, ezt követõen a kezeléseket meg kell szakítani – figyelmeztetett a képviselõ. Petõ rámutatott: az említett betegség a felnõtt fiatal lakosság fogyatékosságának elsõdleges oka, ugyanakkor a szklerózis multiplexben szenvedõk 60%-a kezelés alatt álló, munkaviszonyban lévõ személy. Következésképpen ezek a személyek adófizetõk, de – a kezelés hiányából, vagy idõszakos megszakításából fakadó – munkaképtelenné válásuk esetén az államnak kell eltartania õket, ami speciális szociális szolgáltatásokat feltételez. A képviselõ elmondta: valamennyi európai tanulmány azt mutatja, hogy kezelés hiányában ezen betegek várható élettartama átlagban 7-10 évvel csökken a lakosság egészéhez viszonyítva. „Ilyen körülmények között felszólítom az egészségügyi miniszert, mérlegelje ezt a súlyos helyzetet, amelybe ezek a betegek kerülhetnek, és hozza meg a szükséges intézkedéseket azért, hogy a szklerózis multiplex kezelési program költségvetését megfelelõ módon kiegészítsék” – összegezte Petõ Csilla.

Fogadóóra pénteken

Petõ Csilla parlamenti képviselõ június 26-án, pénteken fogadóórát tart Tenkén a Mûvelõdési Házban (Avram Iancu utca 27 szám) 17 és 19 óra között. Szeretettel vár mindenkit!

A fõtanfelügyelõk és fõtanfelügyelõ-helyettesek leváltása kapcsán szólalt fel Petõ Csilla

A magyar megyei fõtanfelügyelõk és fõtanfelügyelõ-helyettesek leváltása kapcsán szólalt fel szerdán, a Parlamentben, Petõ Csilla Bihar megyei képviselõ. Figyelmeztetett arra, hogy a jelenlegi kormánykoalíciónak az intézményvezetõk politikai alapon történõ leváltására irányuló intézkedései nyomán a korábbi 12 magyar fõtanfelügyelõ-helyettes és 2 fõtanfelügyelõ helyett országszerte most már csak egy Kovászna megyei fõtanfelügyelõ, valamint egy-egy Kolozs, illetve Arad megyei fõtanfelügyelõ-helyettes maradt.

A Bihar megyei fõtanfelügyelõség esetét vázolva, rámutatott: bár vannak magyar tanfelügyelõk, az igazgatótanács egyetlen tagja sem magyar, és nem is beszéli a magyar nyelvet. Figyelembe véve a magyar kisebbség jelentõs számát, illetve az oktatási folyamat teljesítményelvû célitûzéseit, teljesen jogosnak és megalapozottnak vélem egy magyar fõtanfelügyelõ-helyettes kinevezését – érvelt a képviselõ. Teljesen elfogadhatatlan, hogy egy olyan megyében, ahol a magyar tanulók aránya 21%, a magyar oktatóké pedig 24%, a fõtanfelügyelõség összetételében ne legyen egyetlen magyar nyelvet beszélõ tag sem – nehezményezte Petõ Csilla, aki felkérte az illetékes szerveket, találjanak mielõbbi megoldást a bemutatott helyzetre.

Fogadóóra pénteken

Petõ Csilla parlamenti képviselõ június 5.-én, pénteken fogadóórát tart a Nagyvárad-õssi RMDSz székházban 17-19 óra között. Szeretettel vár mindenkit!

Árván maradtak az iskolák

A magyar tanfelügyelõk leváltása miatt intézett Petõ Csilla RMDSZ-es képviselõ kérdést Ecaterina Andronescu tanügyminiszterhez.

A képviselõház tanügyi ifjúsági és sportbizottságában tevékenykedõ képviselõ 15 évig dolgozott szaktanfelügyelõként, így jól ismeri a tanfelügyelõség mûködését, munkáját.

’’A 37. számú kormányrendelet alapján a közelmúltban összesen 14 magyar fõtanfelügyelõt és fõtanfelügyelõ-helyettest váltottak le tisztségébõl. Egyedül Kovászna megyében maradt magyar fõtanfelügyelõ, Arad és Kolozs megyékben pedig fõtanfelügyelõ helyettesek. Bihar megyében jelenleg nincs a kisebbségi nyelveken folyó, azaz a magyar, a német, a szlovák és a cigány nyelven való oktatásért felelõs szaktanfelügyelõ. A rendszerváltás óta ez az elsõ ilyen alkalom, sõt, 1989 elõtt is volt magyar szaktanfelügyelõ.” – mondta Petõ Csilla.

Megyénkben a diákok 21 százaléka, a tanároknak pedig 24 százaléka magyar anyanyelvû, német, szlovák és választható módon roma nyelvet is tanítanak, tájékoztatott a képviselõ, aki május 26-án, eddig egyedüliként intézett kérdést a szakminiszterhez. „Ennek fényében nem lenne-e jogos és megalapozott egy magyar szaktanfelügyelõ kinevezésre a tanfelügyelõség vezetõtanácsába?” – hangzik az írásban is benyújtott kérdés, amire egyelõre választ vár a témában politikai interpellációra is készülõ Petõ Csilla. A vezetõ tanácsi képviselet azért is fontos lenne, mivel ott döntenek az óvodai, elemi és gimnáziumi osztályok indításáról, a minisztérium a beiskolázási terveket hagyja jóvá, tette hozzá a képviselõ.

Bár másutt már voltak tüntetések a leváltások miatt, ezt megszervezni a civil szervezetek dolga,  válaszolta újságírói kérdésre a képviselõ. Az õ dolga az, hogy képviselõként, a rendelkezésére álló törvényes keretekkel próbálja elérni egy magyar szaktanfelügyelõ kinevezését, jelenleg ugyanis árván maradtak a magyar nyelvû iskolák és magyar tannyelvû osztályok, nincs kihez fordulni a kisebbségi nyelveken folyó oktatás sajátságos problémáival, tette hozzá Petõ Csilla.

Fried Noémi Lujza – nagyvarad.ro



© 2012 Petö Csilla. Materialele publicate pe acest blog nu se pot reproduce fara acordul scris al proprietarului. Az itt publikált tartalom másolásához, reprodukálásához, bármilyen elekrtonikus vagy nyomtatott médiumon a szerzö írásos beleegyezése szükséges.
Stevenson Advertising | YourBLOG.ro | WordPress.