Az eljövendõ generációk a Boc kormány arroganciájának és érzéketlenségének áldozatai – Petõ Csilla felszólalása
A képviselõ keddi felszólalásában felháborodásának adott hangot a Boc kormánynak az oktatási rendszerrel való bánásmódjával szemben, amely egyaránt érinti a tanárokat, kisegítõ személyzetet, szülõket, és ami a legsúlyosabb: a diákokat. Nem is akarok arra gondolni, hogyan fogják felkészíteni a tanulókat azok a tanárok, akiknek jövedelme csak éppen túlélésüket biztosítja, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy akár egy könyvet is megvásároljanak – mondta Petõ, majd hozzátette: a kormány könyörtelenségének jeleként úgy döntött, levágja a tanárok amúgyis nevetséges béreit. Úgy vélem, a szakszervezetek reakciója tökéletesen jogos volt, de sajnos akik leginkább áldozatai ennek, azok a gyerekek. A múlt heti tanügyi sztrájkra, valamint az egységes évharmadi dolgozattal kapcsolatos botrányos zûrzavarra emlékeztetve a képviselõ nehezményezte, hogy éppen a legjobban felkészült diákokat érintette ez károsan, akiknek ez a dolgozat jelentõsen befolyásolhatja további tanulmányait: hétfõn abban a hiszemben mentek iskolába, hogy kedden sztrájk van; hétfõ este a televízióból mindenki arról értesült, hogy a sztrájk elmarad, hasonlóképpen a román évharmadi dolgozat is, amelyre egyébként csütörtökön kerül sor, de csak abban az esetben, ha a tárgyalások kimenetele a szakszervezetiseknek kedvez. Ezt követõen a pénzügyminiszter ígéretet tesz arra, hogy sem a tanügyben dolgozók bére, sem a betöltött állások száma nem fog csökkenni, a tanügyminiszter-asszony sem viselkedik már sírós gyerekként és belátja, hogy a tanárok úgy fognak eljárni saját szakmájukban, miként a kormányon lévõk eljárnak velük szemben. De ismerjük el, a tanárok mindig sokkal több méltóságról és komolyságról tettek tanúbizonyságot, mint a mindenkori kormányon lévõk valaha is, és azok, akik tavaly választási kampány címen az 50%-os béremelést megígérték – figyelmeztetett a képviselõ. Az államfõ magatartása sem kevésbé elmarasztalható, aki szerint a diákokat nem szabad a gazdasági válság áldozataivá tenni, a tanároknak pedig kötelességük megóvni õket. „Csakhogy sem, õ, sem a kormány nem óvja a tanárokat, akiknek az eljövendõ generációk felnevelése a feladata” – adott hangot bírálatának a képviselõ, majd így érvelt: a tanárok eleget tettek szerepüknek, és visszatértek a tantermekbe, meglátjuk mennyire állja szavát a PSD – PD-L kormány. Az arroganciával és érzéketlenséggel szemben csupán a komolyság mentheti meg a felnövekvõ generációkat – összegezte Petõ Csilla.

Mi a véleményed?
Nincsenek vélemények.