Pető Csilla
Nagyvárad-Rogériuszi főgondnok méltatása

Pető Csillára szüksége van a Rogériusz-i közösségnek, az Egyházközségnek. Sokan fordulnak hozzá tanácsért, mert nekik is kell valaki aki segítse gyermekük előmenetelét az iskolai felvételin, másoknak a hadifogságért járó kárpótlásuk megszerzéséhez nyújt segítséget. Miért és miben tudott református és nem református magyar közösségünk hasznára lenni? Miért van szüksége közösségünknek Pető Csillára? A fenti példák alapján ezeket néhány címszóba sűrítve így fogalmaznám meg:
Megszólító és megszólítható. Mindkét tulajdonság kegyelmi ajándék. Áldás számunkra az ő emberek iránti érdeklődése, a gyülekezet tagjai iránti kitüntető figyelme, de legalább ennyire fontos, hogy az értelmiségiektől a vállalkozókon át a fiatalokig, bárki bizalommal fordulhat hozzá.
Számonkérő és számontartó, de nem az elszámoltatás, hanem a bibliai jó pásztor és gazda értelmében. Fontosnak tekinti a tálentumokkal való sáfárkodást, aminek Isten dicsőségét kell szolgálnia, de mindeközben a kilencvenkilencet is kész otthagyni és utána menni az elveszett századiknak. 1993-tól, amióta a Nagyvárad–Rogériuszi Egyházközség presbitere és 2007-től, amióta gondnoknak választották, tálentumokat kér számon és utána megy a századiknak, számon kér és számon tart. Bíztat és segít.
Tanuló és tanító, és itt fontos a sorrend. Legalább ennyire fontos az a tény, hogy ez így van ma is. Megszámlálni is sok volna a különböző szakképzések számát, amelyeken résztvett, hogy aztán Bihar megye szaktanfelügyelőjeként, a magyar nyelvű óvodai és elemi oktatásért felelős tanfelügyelőként tovább adhassa ismereteit. Kányádi Sándor szavai illenek életére: “aki megért és megértet, az egy népet megéltet”.
Tovább »
Pető Csilla parlamenti képviselő nagyvárad-rogériuszi irodájában, a Dacia sugárút 108. szám alatt a volt munkaszolgálatosoknak nyújt ingyenes tájékoztatást Rollinger György, a Romániai Volt Munkaszolgálatos Katonák Partiumi Egyesületének alelnöke december 14-én, kedden 11 és 13 óra között.
A magyar nóta reneszánsza címmel szerveztek nótaestet péntek este a Nagyváradi Állami Filharmóniában. A teltházas közönség előtt a televíziókból is jól ismert népdal- és nótaénekesek léptek fel.
„A magyar nóta igazi hungaricum, megismételhetetlen – a miénk” – e szavakkal köszöntötte az egybegyűlteket szervezőként a maga és a Bihar megyei RMDSZ nevében Pető Csilla parlamenti képviselő. Felidézett pár olyan tévéműsort (Jó ebédhez szól a nóta, Kívánságkosár), melyet napról napra, hétről hétre várt/vár türelmetlenül a műfajkedvelő közönség. Az ilyen műsorok száma azonban egyre kevesebb, épp ezért az est szervezésével azt szerették volna elérni, hogy „hozzuk vissza a magyar nótát az életünkbe”.
A nótaest megszervezésének „mozgatórugója” a nagyszalontai születésű, jelenleg Münchenben élő nótaénekes, Bordás Cecília volt, aki felvette a kapcsolatot Pető Csillával és Szabó Ödönnel, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnökével – így valósulhatott meg a rendezvény, mely iránt szemmel láthatóan nagy volt az érdeklődés: a Filharmónia termét teljes egészében megtöltötte a (főként középkorúakból és idősebbekből álló) közönség. Bordás Cecília köszönetet mondott a lehetőségért, hogy itt lehetnek Nagyváradon, „visszahozhatják a magyar nóta reneszánszát”, nótacsokra mellett Petőfi Sándor: Szülőföldemen című költeményét nyújtva át ajándékként a közönségnek.
„Hat nap óta szól a nóta”
Az est műsorán operettek, népdalok és sok-sok magyar nóta szerepelt, a fellépő énekeseket – akiket jól ismerhetett a közönség, hiszen sokat szerepelnek a Nóta TV-ben és a Duna TV Kívánságkosár című műsorában – a budapesti Unicum Gipsy Band kísérte (igen igényesen) Berki Béla prímás vezetésével. Az „élő legenda” Madarász Katalin mellett Bordás Cecíliának, Koltai Zoltánnak, Bagdi Erzsinek, Koltai Lászlónak, Kali Margitnak tapsolhatott a közönség, mely nem egy esetben együtt énekelt a művészekkel. Olyan jól ismert nóták, operettek, népdalok hangzottak el az est folyamán, mint például: Hat nap óta szól a nóta, Most kezdődik a tánc, Túl az Óperencián, Te rongyos élet, Ó bujdosó székely, tekints fel az égre, Eltörött a hegedűm, nem akar szólani…
Tököli Magdolna
Bihari Napló, 2010 december 7
A magyar nóta reneszánsza című nótaesten amelyen az “élő legenda” Madarász Katalin mellett Bordás Cecíliának, Koltai Zoltánnak, Bagdi Erzsinek, Koltai Lászlónak, Kali Margitnak tapsolhatott a közönség. Nagyvárad 2010 december 3