Szavalták a szépet s a jót Biharon

A magyar nyelv páratlan játékosságát szólaltatták meg tegnap a gyerekek Biharon. A helyi Gáspár András Nyolcosztályos Iskolában idén is szavalóversenyt tartottak. Ez alkalommal a 30 éve elhunyt nagy gyermekverselõ, Tamkó Sirató Károly elõtt tisztelegve a poémáiba zárt furfangos jókedvé volt a fõszerep. Azaz a diákoké: a borsi, a biharfélegyházi, a biharvajdai, a hegyközkovácsi, egy debreceni, a kismarjai, a paptamási, a szalárdi és a házigazda bihari iskolásoké.

A sportteremben az igazgató, Vad Márta és a fõszervezõ, Popovici Magdolna aligazgató vendégköszöntõje után Petõ Csilla parlamenti képviselõ szólt a költõrõl, akinek életét késõbb vetítettképes elõadásban ismertették meg a mind jobban izguló gyerkõcökkel. Azután következtek a versenyzõk. Elõbb a III. és IV. osztályos diákok szólaltatták meg példaértékû alázattal és ragyogó tekintettel a tréfás bácsi, azaz Tamkó Sirató Károly verseit. Szilák Zoltán például nagy merészen kiállt a mikrofon elé, s mondta, szavalta a Kattentotta címû verset. A szépen kidíszített teremben a helyi elemisták is készültek a nagy versenyre, mégpedig egy-egy rajzzal, melyeket kitûztek a padokon vegyesen ültek a diákok és a tanáraik, mindannyian lelkesen tapsolták az egymást követõ produkciókat. Ezután amolyan játszóházba vonultak félre a III.-IV. osztályosok, hiszen nekik egyelõre megterhelés egy bájos, de hosszas versmondó-ünnepséget végigülni. Gurbai Regina Boglárka bihari diák Tamkó Sirató A Pasaréten címû versét szavalta. Amint lapunknak elmondta, tetszik neki a poézisbõl áradó izgalom, a versbe öntött történet. Egyébként kedvenc verse is van: A márciusi ifjak címû Petõfi Sándor-költemény. Arról is beszélt, hogy ha nagy lesz, akkor sem válik meg a sulitól, hiszen tanító lesz. Következtek azután az V. és VI., majd a VII. és VIII. osztályos tanulók. A szünetekben a bihari diákok kedveskedtek az egybegyûlteknek: hol a zenetanárral elõadott hegedû duettel, hol népdal- és táncbemutatóval. A tavalyihoz képest egy újabb kategória is volt, csoportok

megzenésített verseket adtak elõ. Ezt is zsûrizték. Amíg a döntnökök . Ile Erzsébet és Farkas Tünde tanfelügyelõk, Járosi Éva nyugdíjas tanár, Petõ Csilla képviselõ és Hajdu Géza színmûvész . megvitatták, hogy kik is voltak a legjobbak, a vendéglátó iskola Ipiapacs nevû színjátszó köre a Prücsök címû népmesét mutatta be. A díjkiosztás elõtt népdalcsokor hangzott el. Kategóriánként a három legjobban szavalót, valamint a megzenésített vers legügyesebb elõadóit díjazták. De természetesen nem távozott üres kézzel egyetlen iskolás sem, sõt otthonmaradt társaiknak is vihettek ezt-azt, hiszen az oktatási intézmények is kaptak egy-egy csomagocskát, mi több, a felkészítõ tanárok munkáját is jutalmazták.

A házigazda sulisok záróénekkel búcsúzkodtak és sok-sok kacagással, mindent körbelengõ jókedvvel, magyar verssel.

Megyeri Tamás Róbert – Reggeli Újság, 2010 május 28


Mi a véleményed?

Nincsenek vélemények.


© 2012 Petö Csilla. Materialele publicate pe acest blog nu se pot reproduce fara acordul scris al proprietarului. Az itt publikált tartalom másolásához, reprodukálásához, bármilyen elekrtonikus vagy nyomtatott médiumon a szerzö írásos beleegyezése szükséges.
Stevenson Advertising | YourBLOG.ro | WordPress.