ÉLESDEN, IMMÁR HARMADJÁRA ADTÁK A GYERMEKEK KEZÉBE A KÖNYVET

Az elmúlt esztendőkben, hagyományteremtő céllal szervezték a magyar tanítók: Domján Emília, Sorbán Alíz, Ciavoiné Létai Andrea Hajnalka, Hübner Piroska, illetve az idén Illés Aranka Réka, azt az egyedülálló, új, gyermekbarát versenyzési formát, melynek fő célja, „az ember kezébe adni egy könyvet, amelyet olvashat…” azért, hogy „…otthonába behatoljon a fény, / És kellemes gyönyörűséget keltsen benne, / Jóllehet szobája nagyon szegényes…” egy angol versrészlet szabad fordítása alapján.

Tették mindezt az „In memoriam Lugosi Mihály” iskolai projekt szervezésével, melynek főszereplői a Sebes- Körös menti és Bihar megyei, magyar tannyelvű, alsós osztályokban tanuló gyerekek voltak, s mellyel néhai Nt. Lugosi Mihály élesdi lelkipásztor emléke előtt akartak tisztelegni, aki oly sokat áldozott az élesdi magyar tanulók nyelvi tudásának továbbfejlesztéséért, érdeklődésük és kíváncsiságuk ébrentartásáért. A jól sikerült rendezvény híre elterjedt, s immár III. alkalmommal került megrendezésre pénteken, március 25-én.

A két év alatt összesen 378 gyermek csatlakozott a nemes kezdeményezéshez, közülük 148-an versenyeztek az élesdi döntőn. Az idei, határon átívelő vetélkedőre a magyarországi Dévaványáról, Bocskaikertből és Kabáról, illetve Bihar megye számos településéről érkeztek versenyzők: Rév, Élesd, Pusztaújlak, Mezőtelegd, Belényesújlak, Micske, Köröstárkány, Kisnyégerfalva, Margitta, Székelyhíd, Bihar és Nagyvárad iskoláiból,  az „Onisifor Ghibu”, „George Coşbuc”, „Dimitrie Cantemir” és a „Szent László” római- katolikus magyar felekezeti tanintézetből, illetve a Szilágy megyei Sarmaság, Szilágyballa és Szilágynagyfalu településekről összesen 94 tanuló, négy korosztályban, sőt Magyarkakucs színeiben is  képviseltették magukat, annak ellenére, hogy a településen nincs magyar nyelvű oktatás. Dicséretes az is, hogy a 64 felkészítő pedagógus diákjaik sokszintű fejlődését tartották szem előtt, és a „hivatalos igazolást kínáló versenyek” mellett a III. „Lugosi Mihály” Nemzetközi Szépolvasó Versenyt is szorgalmazták a gyermekek körében. Közülül sajnos, 291- en nem jutottak be az élesdi döntőbe.

A vetélkedő fővédnöke PETŐ CSILLA parlamenti képviselő volt, a nagyváradi Rogériuszi Református Egyházközség Czeglédi György díjjal kitüntetett presbitere, elhivatott pedagógus, a nemzetösszetartó kezdeményezések lelkes támogatója.

Jó hír, hogy a néhány nagylelkű, felelősen gondolkodó és önzetlen magánszemély, mint: Kiss Károly,  a Lugosi család, Alföldy Andrea, Antal Fórizs Enikő, Salka Tibor, Kálmán Gabriella, Eigel Margit, Nagy Béla, Káptalani István, Bacsadi Izabella, Szabó Erzsébet, Pető Csilla, Zahu Valéria, Bucsiás Alíz, Szász Magdolna, Tóth Szabolcs, Crăciun Ilona, Kukk Miklós, Egri Katalin, Evanics György, és intézmény, mint a Magyarkakucsi és Élesdi Református Egyházközségek, a helyi „Hozsánna” Nőszövetség, „Kajántó Mária” Ifjúsági- és Gyermekotthon, „Castrum” Egyesület és Önkormányzat, a médiatámogatók, mint a Harangszó, Erdélyi Riport, Mákvirág, Biharország, Bihari napló, Reggeli újság, a nagyváradi Fidens Egyesület, Gyermekekért és Kultúráért Egyesület, a dévaványai „Bereczki Imre” Helytörténeti Gyűjtemény és Nagycsaládosok Egyesülete, a békéscsabai Viharsarok budo S. E., a Bocskaikert Jövőjéért és Felemelkedéséért Alapítvány és  Bocskaikert Önkormányzata, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület tanügyi osztálya, a nagybányai Tájképfestő telep,  a Dunaújvárosi Vegyeskar, a „Pro Rév” Egyesület, a Premontrei Öregdiákok Egyesülete Nagyváradról, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Bihar megyei szervezete mellett a Bihar megyei Pedagógusok Háza is támogatta a rendezvényt, amiért hálás szívvel mondunk köszönetet. Kitüntetett köszönet illeti a AZ ÉLESDI MAGYAR ISKOLÁSOK SZÜLŐI KÖZÖSSÉGÉT, a MAGYAR ÉLESDI PEDAGÓGUSOKAT, A VERSENYZŐKET FELKÉSZÍTŐ PEDAGÓGUSOKAT, A TISZTELT ZSŰRI TAGJAIT és a szolgálaltot tevő LELKÉSZEKET.

Pénteken nemcsak Pető Csilla parlameni képviselő köszöntötte az egybegyűlteket, hanem az élesdi „Constantin Şerban” I-VIII. osztályos Iskola vezetősége részéről: Buzle Alina igazgatónő és Bucsiás Levente magyar aligazgató úr, továbbá Létai István, a rendezvény társszervező intézményének, az élesdi „Castrum” Egyesületnek elnöke és Létai Zoltán Élesd város apolgármestere.

A szervezők a szeretetvendégségen kívül lelki és szellemi táplálékról is gondoskodtak. Nyitó áhítatokat tartottak  nt. Dénes István Lukács lelkipásztor Élesdről, nt. Lukács Lilla lelkipásztor Pusztaújlakról, nt. Fazakas Ferenc Sándor mezőtelki lelkész és nt. Lugosi Dániel lelkipásztor Kusalyról. A verseny után, míg a tisztelt zsűri meghozta döntését, a gyermekek kézműveskedtek a szilágyperecsenyi Sallay Brigitta kézműves mester keze alatt, aki a quilling technika rejtelmeibe vezette be a kis érdeklődőket, vagy rajzoltak, mesét néztek, játszottak.

A versenyt megtisztelte jelenlétével a Lugosi család.

A versenyszabályzat szerint a tanulók egy legtöbb háromnegyed oldalú SZABADON VÁLASZTOTT szépirodalmi  vagy ismerettartalmú, szerkesztett szöveggel jelentkeztek a versenyre, a II. fordulóban pedig a zsűritől kapott KÖTELEZŐ SZÖVEG felolvasása volt a feladat, első látásra. A zsűrielnökök lelkiismeretes munkát végeztek: Both Abigél újságíró, szerkesztő és Zahu Valéria tanítónő, módszertani felelős Nagyváradról, Murányi Magdolna magyar- orosz szakos tanár, főszerkesztő, múzeumigazgató Dévaványáról és Pető Csilla parlamenti képviselő, pedagógus Bukarestből, jól együttdolgoztak társaikkal, korosztály szerint értékelve a következő szempontok alapján: a szöveg pontos olvasása, értő olvasás a jelentéstartalomnak és írásjeleknek megfelelően, a szöveg hangulatának érzékeltetése (hangerő, hangszín, hanglejtés, hangsúly, tempó), kapcsolattartás a hallgatókkal, majd kijelölték a díjazottakat, illetve több különdíjat ítéltek oda. Senki sem távozott üres kézzel.

A verseny mottója Székely János gondolatai voltak: „Az olvasás egyfajta játék volt számomra, igaz, hogy nemes, tapasztalatokat gyarapító, de mégiscsak játék. Mert hiszen a játék értelme éppen ez: belehelyezkedni egy más valóságba, egy más emberbe.

Végül zárja beszámolóm sorát a díjazottak névsora, hiszen a verseny azért született, hogy a GYERMEKEK LEGYENEK AZ IGAZI GYŐZTESEK:

I. osztály:

1. díj:

A versenyző neve Település Felkészítő pedagógusa
KULCSÁR ZOLTÁN Kaba Barbócz Gyuláné

2. díj:

PÉTER- PAKÓ HENRIETTA Székelyhíd Bokor Erzsébet Márta

3. díj:

GYULAI FERENC Köröstárkány Rigda Enikő Csilla

különdíjak:

ILISZ DOMINIK Nv.-„D. Cant.” Balajti Annamária
BAJDIK MÁRTON Margitta Forgács Enikő

Coznici Gabriella

HUSZÁR SZABOLCS Nv.-„G. Coş.” Szilágyi Mária
DÉNES PÉTER Élesd Illés Aranka Réka
SZALLÓS CSONGOR Nv.-„Sz. Lász.” Szallós Ildikó Éva

II. osztály:

1. díj:

FARKAS KRISTÓF Nv.-„G. Coş.” Pék Andrea, Kiss Nóra

2. díj:

LÉTAI JÚLIA Élesd Domján Emília Klára

3. díj:

VÁRADI SZILVIA Nv.-„G. Coş.” Búzási Noémi

különdíjak:

HÉCZEY SZABÓ ATTILA Bocskaikert Kondor Istvánné

Balogh -Fásy Ágnes

HALÁSZ DÓRA Nv.-„G. Coş.” Lovász Edit
FODRÉ DÁVID Nv.-„Sz. Lász.” Nagy Judit
BANA ANETT Micske Bagosi Éva
BUŞCĂ- SZILÁGYI ANNA Élesd/Magyar-kakucs (képv.) Domján Emília Klára

III. osztály:

1. díj:

CSIKI  ÁDÁM Nv.-„O. Ghibu” Krasznai Tünde

2. díj:

VERESS GYÖRGY Bocskaikert Kondor Istvánné

Balogh -Fásy Ágnes

3. díj:

PÁSZTOR KRISTÓF Nv.-„Sz. Lász.” Bakaity Beáta

különdíjak:

IZSÁK PATRICIA Köröstárkány Micle Rozália
TANCHI EDINA Margitta Bődi Boglárka

Bódis Beáta

BÓNÉ MÁRTA ILDIKÓ Szilágyballa- Szilágy megye Ballai Tünde Melinda
VINIS RÉKA Kaba Nagy Károlyné
SÓLYOM IBOLYA Élesd Sorbán Alíz
SZABÓ VIKTÓRIA Nv.-„D. Cant.” Fándly Enikő Anna
CSABAY ZSÓFIA Nv.-„G. Coş.” Bitte Rozália

IV. osztály:

1. díj:

HEGEDŰS RENÁTA Nv.-„G. Coş.” Zahu Valéria
SÁFRÁNY MILÁN Bocskaikert Kondor Istvánné

2. díj:

PÁL IZABELLA Nv.-„Sz. Lász.” Nyakó Melinda
BALOGH ZSUZSANNA Margitta Kovács Katalin

3. díj:

KOVÁCS MÁRTA ZSUZSA Kaba Balogh Andrásné
MOLNÁR BALÁZS Nv.-„G. Coş.” Antal Fórizs Enikő

különdíjak:

KÖTELES PÁL Élesd Ciavoiné Létai Andrea Hajnalka
CZURCAS KRISZTINA Bihar Oros Erika
PUSZTAI TÍMEA Élesd Ciavoiné Létai Andrea Hajnalka
LÉTAI ÁDÁM Bihar Bíró Kinga
STOICA ÉVA IZABELLA Élesd Ciavoiné Létai Andrea Hajnalka
TODICA LIDIA Nv.-„G. Coş.” Fechete Erika

Csengeri Bicsak Aranka

BODNÁR VANESSA- KATLYN Nv.-„G. Coş.” Mihoc- Géci Annamária
SEBESTYÉN ÁGNES Köröstárkány Moldoványi Erzsébet  Piroska

Összeállította:

Ciavoiné Létai Andrea Hajnalka főszervező, alsós tanár               Élesd, 2011. március 27.


Mi a véleményed?

Nincsenek vélemények.


© 2012 Petö Csilla. Materialele publicate pe acest blog nu se pot reproduce fara acordul scris al proprietarului. Az itt publikált tartalom másolásához, reprodukálásához, bármilyen elekrtonikus vagy nyomtatott médiumon a szerzö írásos beleegyezése szükséges.
Stevenson Advertising | YourBLOG.ro | WordPress.