Petőfi Sándor Szavalóverseny Szalárdon

Szalárdon immáron harmadszor rendezték meg a Petőfi Sándor Szavalóversenyt, mely mára kinőtte a Berettyó-parti települést, és regionális versmondóversennyé vált. A megméretésen hét település diákjai vettek részt, köztük egy csapat Magyarországról érkezett.

Szombat délelőtt nagy sürgés-forgás volt a szalárdi  Művelődési Ház körül, az odeérkező emberfia érezte, hogy itt valami készül. Ünneplőbe, magyar népviseletbe  öltözött gyerekeket láthattunk a kultúra háza körül, és már a nagyterem is tele gyermekzajjal. Hét település diákjai: Szalárd, Paptamási, Bihar, Szentjobb, Hegyközszentimre, Jákóhodos és a magyarországi Biharnagybajom versmondói, öszszesen 48-an jelentkeztek a megmérettetésre. A verseny tényállását eldöntő zsűritagok ugyanazok voltak, mint tavaly: Pető Csilla pedagógus, parlamenti képviselő, Bathó Ida színművész, Szigeti Ferenc református lelkipásztor. A gyerekeket a versenyre elkísérték tanítóik, tanáraik, akik felkészítették őket a nagy megmérettetésre, akik a gyerekekkel együtt szurkolták végig a szavalóversenyt. De jelen voltak Szalárd község elöljárói, a testvértelepülés, a magyarországi Nádudvar képviselői is. Természetesen jelen voltak a szervezők, akik mindent elkövettek annak érdekében, hogy ez a verseny jól sikerüljön. Ott voltak azok, akik vigyáztak arra, hogy mindenki, ha kapott díjat, ha nem, a vendégpedagógusok együtt elégedetten távozzanak Szalárdról. És természetesen jelen volt ennek a versenynek a főszervezője, fő mozgatóereje, Körösi Mária tanítónő, a Szalárdi János Egyesület elnöke, aki fáradhatatlanul végezte nem kicsi feladatát, aki a verseny alatt a moderátor szerepet is betöltötte.

Sok sikert kívánva

A szavalóverseny ünnepi köszöntőkkel vette kezdetét. Elsőként Pető Csilla kepviselő szólt a jelenlévőkhöz, örömét fejezte ki, hogy a Berettyó-parti településen immáron a harmadik alkalommal rendeznek Petőfi Sándor emlékére szavalóversenyt, sok sikert kívánva minden résztvevőnek, gratulálva a szervezőknek.Beke Imre, Nádudvar  polgármestere üdvözlőszavaiban kitért arra, hogy ők ott Nádudvaron miként ünneplik, emlékeznek a magyar forradalom és szabadságharc kitörésének évfordulójára, gratulált a szalárdiaknak, hogy immáron hagyományt teremtettek azzal, hogy minden évben szavalóversenyt rendeznek. Borzási Gyula helybeli református lelkipásztor egy bibliai idézettel kezdte üdvözlőszavait, majd ő is köszöntötte a rendezvényt, a versmondóversenyen részt vevő diákokat. Kijelentette, hogy akik nagy dolgokat hajtanak végre, mint ahogy tették ezt elődeink, azoknak tetteikről ily módon is kell emlékezni. Nagy Miklós, Szalárd község polgármestere örömét fejezte ki, hogy községükbe újra üdvözölheti a versenyre jelentkező diákokat, pedagógusaikat, a testvéri Nádudvar képviselőit no és a zsűritagokat, köztük Pető Csilla parlamenti képviselőt. „Az, hogy ma mi itt vagyunk az egy csoda, azt, hogy együtt vagyunk mi magyarok és tesszük dolgainkat. Ennek a versenynek csak győztesei vannak”, mondta az elöljáró. Ghittai Júlia hittantanár a 48-as forradalom nagyságáról beszélt a gyerekeknek.

Versmondópalánták

A gyerekeket több kategóriába sorolták, a harmadik osztálytól a nyolcadikig. A verseny rövid szüneteiben a helybeli Pitypang néptáncegyüttes, az iskola kórusa és a szalárdi iskola zenetanára, Margittai Tamás szórakoztatta a Művelődési Ház közönségét. De kellemes meglepetésként Szigeti Ferenc nyüvedi református lelkész, zsűritag is felépett,  egy igazi, autentikus magyar kalotaszegi népdalt adott elő. De ami lényeges: láttunk igazi versmondópalántákat, mosolygós gyermekarcokat, elégedett pedagógusokat és hálás közönséget. Hiszen az utóbbiak azokat a gyerekeket ugyanúgy megtapsolták, akiknek nem éppen úgy sikerült a bemutatkozásuk, mint ahogy azt szerették volna. A verseny befejezése után Bathó Ida színművésznő értékelte a szavalóverseny színvonalát, mely véleménye szerint az elmúlt évhez viszonyítva sokat fejlődött. „Jók voltak a szavalatok, kimondottan hibák nem voltak. Gratulálok a pedagógusoknak”, mondta többek között Bathó Ida. Hasonló hangnemben beszélt a másik zsűritag, Szigeti Ferenc is, „szépen magyarul, hangsúlyosan mondták a verseket a gyerekek”, mondta. Pető Csilla RMDSZ-es parlamenti képviselő, miután gratulált a pedagógusoknak, akik felkészítették a gyerekeket, egy könyvcsomagot adott át a szervezőknek.

Dérer Ferenc

Bihari Napló, 2011 március 22


Mi a véleményed?

Nincsenek vélemények.


© 2012 Petö Csilla. Materialele publicate pe acest blog nu se pot reproduce fara acordul scris al proprietarului. Az itt publikált tartalom másolásához, reprodukálásához, bármilyen elekrtonikus vagy nyomtatott médiumon a szerzö írásos beleegyezése szükséges.
Stevenson Advertising | YourBLOG.ro | WordPress.