Jótékonysági koncert a Filharmóniában
A zenekar 2007-ben alakult duó formájában. Kozma Tamás és Farkas Ildikó korábban zenés, mondóká s képe s ség fe j le s z tő foglalkozásokat tartottak gyermekeknek. Elmondásuk szerint saját gyermekeik igazi kontrollcsoportként segítik munkájukat. A zenekar először lép fel Romániában. A koncert része a Mindenki karácsonya programsorozatnak, amelynek keretében szerény körülmények között élő gyerekeknek gyűjtenek adományokat. Perecz-Simó Annamária, a Diákokért Egyesület elnöke elmondta, hogy a gyerekek minimális belépőt fizettek, és egy kisebb csomagban játékot, színes ceruzákat, édességet hoztak magukkal, amelyeket a szegény gyermekeknek ajánlottak fel.
Segítség
„A csomagokat élelmiszerrel kiegészítve a nehéz sorban levő gyerekeknek fogjuk kiosztani, hogy ők is a szeretetre és az örömre gondoljanak az ünnepek alkamával. A koncertre meghívtunk több gyermeket a Júlia otthonból, a Kis Szent Teréz óvodából, valamint nehéz sorban élő kisdiákokat különböző iskolákból. A kis meghívottaink teljesen ingyen vesznek részt, hiszen másképp nem engedhetnék meg maguknak ezt a kis karácsonyi műsort” – magyarázta az elnök. A program fő támogatói a Bihar Megyei Tanács RMDSZ-frakciója, a Communitas Alapítvány és Pető Csilla képviselő asszony. Perecz-Simó Annamária hozzátette, a legnagyobb támogatók a gyerekek, akik segítenek az egyesületnek, hogy ajándékokat gyűjtsenek a kevésbé szerencsés kicsiknek. Az egyesület eddig Nagyváradon osztotta ki az összegyűlt adományokat, de ebben az évben olyan települések gyermekeit lepik meg az ajándékokkal, ahol több nehéz sorsú család is él. Meglepetéseket visznek többek között Vajdára, Hegyközújlakra, Paptamási környékére. A koncert jó hangulatban telt, a gyerekek együtt énekeltek, táncoltak a zenekar tagjaival.
Nagy Noémi
Bihari Napló, 2011 december 12

Mi a véleményed?
Nincsenek vélemények.