Kárpát-medencei sajtószemle: 2012. január 27, péntek
Magyarország
Magyarország biztonságpolitikai kihívás Eurasia Group: Magyarországot összeurópai biztonságpolitikai kihívásnak tartja a legbefolyásosabb amerikai politikai, gazdasági tanácsadója, az Eurasia Group főigazgatója. Az alapblog.hu-nak adott interjúban David Gordon – a korábbi republikánus kormány külügyminisztériumának fő stratégája, a CIA ex-igazgatója – azt mondja, hogy a következő hónapokban enyhül ugyan a feszültség Brüsszel és Budapest között, de az év második felében az ismét kiéleződik. Jövőre azonban e küzdelem már nem végződhet másként, mint hogy az akkori magyar kormány teljes mértékben felsorakozik az európai értékközösség több tagja mellé (Klubrádió)
Ü Ezt várja Magyarországtól az IMF – Fenn kell tartani a gazdasága stabilitást, és javítani a költségvetési politika tervezésén és a gazdasági kormányzáson (Nsz)
Ü Matolcsy, a bravúrminiszter – „A rendkívüli időkben is megszorítások nélkül értünk el kiváló eredményt” – mondta meghallgatásán a nemzetgazdasági miniszter (Nsz)
Ü A titokzatos Autórádió, az ukrán szál és a frekvencia – Igazolódni látszik az a feltételezés, hogy a frekvencianyertesnek nincs elég pénze arra, hogy elindítsa az Autórádiót (Nsz)
Ü Távozott a Külügyminisztérium sajtófőnöke – Megszűnt a megbízatása Tóth Józsefnek, a Külügyminisztérium sajtófőnökének csütörtökön – Tóth József 2011 augusztusa óta töltötte be ezt a pozíciót. A volt sajtófőnök korábban athéni nagykövetként is szolgált. 1985 óta dolgozott a Külügyminisztériumnál, korábban Londonban és Washingtonban is teljesített külügyi szolgálatot. „Megbízatása megszűnésével Tóth József lemondott kormánytisztviselői jogviszonyáról is” – olvasható a tárca közleményében (Nsz)
Ü Sólyom: Nem tragikus az alaptörvény – „Nem temeti az alkotmányosságot, az új alaptörvény szövege alapján azért még van remény” – többek között ez derült ki Sólyom László, az Alkotmánybíróság első elnöke budapesti előadásából. A volt köztársasági elnök a január 1-jén hatályba lépett alaptörvényről az ELTE jogi kara és a Max Planck Intézet közös konferenciáján beszélt, ahol az európai és a magyar alkotmányos kultúráról tartottak előadásokat neves külföldi és hazai alkotmányjogászok. A Fidesz 2010-es földcsuszamlás-szerű győzelme és kormányra kerülése után Sólyom László szerint alapvetően változott az alkotmányossághoz való hozzáállás: a kormány feladta, kudarcnak bélyegezte az elmúlt húsz év alkotmányos kultúráját. Emlékeztetett rá, hogy a rendszerváltáskor – amikor is nem új alaptörvényt alkottak, hanem az 1949-est módosították – egy minden demokratikus követelménynek megfelelő alkotmány született, jó talajt adott az alkotmányos kultúra meggyökerezéséhez. Az egyszerű polgárok is megélhették, részesévé válhattak a jogalkotásnak, amikor bárki jogi érdek nélkül fordulhatott az Alkotmánybírósághoz. Tudták azt is, hol a határ, ahogy a politikai erők is elfogadták, mint keretrendszert (Nsz)
Ü Helyezzék hatályon kívül az alaptörvényt! – Hétpontos javaslatcsomaggal állt elő az MSZP, amelyekkel szerintük helyreállhat a Magyarországgal szembeni bizalom, és 320 milliárddal nőne az idei költségvetés (Nsz)
Ü ‘Takarodjatok, nácik!’ – üvöltötte Gyurcsány hallgatósága – Egy nő vízzel öntött nyakon egy miskolci jobbikost – Gyurcsány Ferenc exminiszterelnök háromnapos miskolci tapasztalatszerzése lezárásaként szerda este fórumon találkozott a Demokratikus Koalíció helyi szimpatizánsaival – és három jobbikos aktivistával is. A találkozás nem volt problémamentes (Nsz)
Ü Stratégiához választ frakcióvezetőt az LMP – Lehet Más a Politika – Gyökeres változás előtt áll a Lehet Más a Politika, hétvégi kongresszusukon szerkezeti és strukturális változásokról és az ellenzéki együttműködésről is határoznak. A képviselőcsoport új irányítója Karácsony Gergely, Jávor Benedek, Mile Lajos vagy Szabó Tímea lehet. Kétnapos kongresszust tart a hét végén a Lehet Más a Politika. Az egyik VIII. kerületi hotelben rendezett, zárt körű tanácskozás eseményeiről (a sajtótájékoztatókon túl) a párt apparátusa az ismert közösségi oldalon fog tájékoztatást adni. Arról épp a Népszabadság írt korábban, hogy gyökeres változás előtt áll az LMP. Cikkünkben jeleztük, hogy az ökopárt hó végi kongresszusán nemcsak a párt szerkezeti és strukturális változtatásairól dönthetnek, de az ellenzéki együttműködés kérdéséről is. Utóbbi kapcsán tudható volt, hogy a párttagság egy része szerint már most ki kell mondani, hogy a kormány megbuktatásában semmilyen körülmények között nem lehetnek szövetségesek „az Orbánékat hatalomra segítő bukott pártok”, mások szerint viszont erről még korai döntést hozni. Utóbbi vélemény képviselői nem zárkóznának el teljesen a többi demokratikus ellenzéki párttól, legalábbis olyan egyértelműen semmiképpen sem, ahogyan a II. kerületi időközi választás első fordulója előtt egy nappal (egyébként ellenszavazat nélkül) meghozott politikai határozatuk is kimondja (Nsz)
Ü Új tartalmakkal bővülhet a nemzeti alaptanterv – Várhatóan márciusban tárgyalhatja a kormány az új nemzeti alaptantervről (nat) szóló előterjesztést, amely többi között tartalmazza az erkölcstan oktatását, a hazafias és a családi életre nevelést is. Az új alaptanterv kitér továbbá az önkéntességre, a környezettudatosságra, a pályaorientációra, a gazdasági és pénzügyi nevelésre. Egy január 17-i keltezésű, az MTI birtokába került kormányrendelet-tervezet szerint a közigazgatási egyeztetést február 17-27 között tartják majd az új natról, ezt követően március 1-én tárgyalná az államtitkári értekezlet és március 7-én a kormány. A dokumentum rögzíti, hogy a nat ismét kiegészül a mindenki számára kötelező minimális tananyaggal, és „a tantervek újrafogalmazásakor egyensúlyt kell teremteni az értékhordozó hagyományos és a mai kor által megkövetelt új tartalmak között, s azt öt-tízévenkénti korrekcióval fenn kell tartani.” (MNO)
Ü „Nincs előfeltétel” – „Semmilyen előfeltétele nincs a hiteltárgyalások megkezdésének a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval (EU), a magyar kormány kész a tárgyalásokra, így azok bármikor megkezdődhetnek” – jelentette ki Giró-Szász András kormányszóvivő pénteken az MTV Ma reggel című műsorában (MNO)
Ü „A lehetetlen lehetségessé válik, ha hiszünk benne” – Eleni Tsakopoulos Kounalakis amerikai nagykövet csütörtök délután, az „Aktív állampolgári magatartás éve” eseménysorozat nyitó rendezvényén első alkalommal a Baptista Szeretetszolgálatnak adta át a „Tevékenyen a közösségért” elnevezésű díjat (MNO)
Ü Mozgalomépítésben jeleskedne Szanyi – „A szocialista pártban nem csak hirdetjük a demokráciát, hanem gyakoroljuk is” – állítja az elnökaspiráns (Nszv)
Ü Matolcsy György az innovatív – Egy “sikeres kormány, sikeres miniszterének” kevésbé sikere bizottsági fellépése (Nszv)
Ü A Klubrádió ellen torzít a hatóság – Kiragadta szövegkörnyezetéből, ezzel megmásította Bolgár György üzenetét Kiricsi Karola szóvivő (Nszv)
Ü Cél az anyaországi és határon túli doktoranduszok közös érdekérvényesítése – Tudományos kutatásokban való együttműködés, szakmai továbbképzések és egy kárpát-medencei doktorandusz online adatbázis létrehozása szerepel az anyaországi és határon túli hallgatókat tömörítő Magyar Doktorandusz Közösség (MDK) idei programtervében. A tömörülés összehangolná az egyes szervezetek érdek-képviseleti és pályázati tevékenységét is. A szervezet MTI-hez eljuttatott tájékoztatása szerint a tervek között szerepel még a közös részvétel a kárpát-medencei rendezvényeken, tudományos és ifjúsági fórumokon (MTI/Erdély.ma)
Románia
Ü Bukarestet is elérte a magyar kór – „Az ellenzék megtámadta Romániát” – hangoztatta a román miniszterelnök Demokrata Liberális Pártjának (PDL) több képviselője az utóbbi napokban (Nsz)
Ü Nem enged Basescu kapitány – A román kormánynak le kellene mondania, mert felelősséget vállalt egy olyan jogszabályért, amelyet alkotmányellenesnek bizonyult. Traian Basescu államfőnek is le kellene mondania, mert a román törvénykezdeményezések általában nem a kormány, hanem az elnöki palota boszorkánykonyhájában születnek, de ő nem szokta feladni. Senki sem mond le (Nszv)
Ü Diaconescu hamarosan Hágában tárgyal – Cristian Diaconescu új külügyminiszter tegnap az RFI-nek kijelentette: Hágába utazik, hogy kollégáival és a holland vezetőkkel tárgyaljon a schengeni csatlakozásról, mivel úgy tudja, van hajlandóság megoldást találni. Diaconescu elmondta: 10-12 holland vezető is Romániába látogathat. Az RFI szerint a román diplomácia vezetője arra kéri Hollandiát, ne rontsa Románia motivációját a schengeni csatlakozás ügyében (Nyugati Jelen)
Ü „Döntsünk közösen!” – Párbeszédre hív az EMNP – Az Erdélyi Magyar Néppárt közelgő alakuló közgyűlése előtt indította el a „Döntsünk közösen!” elnevezésű programját, amelyet egy sajtótájékoztatón ismertettek a párt megbízott vezetői. Célja párbeszédre hívni meg az erdélyi magyarokat, megismerni reális problémáikat, valamint azt, hogy hogyan látják az aktuális gazdasági, szociális és politikai helyzetet, melyek a mindennapi gondjaik (RTV kolozsvári magyar adás)
Ü Egyetemisták is lesznek a BBTE vezetőségében – Hamarosan új vezetősége lesz a Babeş-Bolyai Tudományegyetemnek, amelyben az egyetemi hallgatók jelentős mértékben képviseltetik magukat. Erről beszélt ma az Erdélyi Figyelőben Talpas Botond, a KMDSZ elnöke. Építő kitekintésű párbeszéd reményében indulnak a választáson azok a diákszenátor- és kari képviselőjelöltek is, akik az egyetem vezetőségi tagjaivá szeretnének válni. Megjegyezendő, hogy a vezetőtagsági státus megszerzése nagy érdeklődésnek örvend az egyetemi hallgatók körében (RTV kolozsvári magyar adás)
Ü Új főszervezője van a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábornak – Jakab Attila személyében új szervezője van a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábornak. Sándor Krisztina négy évig volt a Szabadegyetem főszervezője, mint MIT elnök, most pedig úgy döntött, hogy nem vállalja tovább ezt a tisztséget. Elmondása szerint ennek az az oka, hogy mivel nyolc évi elnökség után átadta a MIT elnökséget Bozsó Imre Lehelnek, úgy gondolta, hogy ezzel egy időben a négy évi főszervezői munka után a főszervezői tisztséget szintén másra ruházza át. Ugyanakkor mindez összefügg azzal is, hogy decemberben az EMNT ügyvezető elnökének választották, és ebből kifolyólag úgy tartja tisztességesnek, hogy megválik az ifjúsági szférában eddig betöltött tisztségeitől (Marosvásárhelyi Rádió)
Ü Hiú ábránd – Népszámlálás Kolozsváron: gyanúsan sokan nem nevezték meg nemzetiségüket – 19 százalékról 16 százalékra csökkent a város magyar lakossága. Hiába a megkérdőjelezhető adatok, utólag nem lehet tenni semmit. Hervasztó népszámlálási eredmények láttak napvilágot csütörtökön: Kolozsvár magyar lakossága mintegy 3 százalékkal csökkent 2002 óta, és így 16 százalékot tesz ki. László Attila kolozsvári alpolgármester a Szabadságnak úgy nyilatkozott, a becslés a 2011-es népszámlálás során összesített információkon alapul, melyet már továbbítottak az Országos Statisztikai Hivatalhoz. A testületnek jóvá kell hagynia ezeket, azonban lényegi változás nem várható (Transindex)
Ü Új történelmi előadás-sorozat indul a Szacsvay Akadémián Nagyváradon – A tavalyi nagysikerű történelmi előadássorozat után a nagyváradi Szacsvay Akadémián idén Történelem és személyiségek címmel újra egész éves modulban foglalkoznak nemzetünk históriájával, ám ezúttal a történelmi személyiségekre fektetik a hangsúlyt. Az első előadás február 1-jén 18 órától lesz az Ady Endre Gimnáziumban. Az RMDSZ Bihar megyei szervezete 2010-ben hozta létre a Szacsvay Akadémiát, melynek keretében tavaly négy nagysikerű előadás-sorozatot szerveztek meg. A tizenöt előadásból álló, Mérlegen a magyar történelem című magyarságtörténeti sorozat mellett kisebbségszociológiai és –kutatási, valamint tájépítészeti modult szerveztek az Akadémián. A történelmi sorozat sikerét látva a szervezők úgy döntöttek, idén is folytatják a magyarság históriájával foglalkozó modult. Míg tavaly történelmünk fontos mozzanataival ismerkedhettünk meg a honfoglalástól napjainkig a legfrissebb kutatási eredmények figyelembevételével, idén az elismert és neves történészek úgy tekintik át a magyarság történelmét, hogy a jelentős események és korszakok kiemelkedő személyiségei kerülnek a középpontba. A modul tudományos tanácsadója ismét Romsics Ignác Széchenyi-díjas történész, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja (Transindex)
Ü Az RMDSZ partner-szervezetei is bekapcsolódnak a Civil Konzultációba – Az RMDSZ Szociáldemokrata Platformjának (SZDP), illetve a Romániai Magyar Dolgozók Egyesületének (RMDE) vezetőivel találkozott Kovács Péter szövetségi főtitkár. A tegnap, Kolozsváron megszervezett tanácskozáson a két testület által jelzett problémákat, illetve aktuálpolitikai kérdéseket beszéltek meg. A felek megállapodtak abban, hogy az SZDP és az RMDE részt vesz az RMDSZ Főtitkársága által kezdeményezett és koordinált Civil Konzultációban, amelynek a lényege, hogy a törvényhozási folyamatba becsatornázásra kerüljön a civil és a szakmai szervezetek tudása, tapasztalata, gyakorlati ismerete. A két szervezet elsősorban aszociális jellegű törvények kidolgozási és módosítási folyamatában kíván részt venni (Transindex)
Ü Nem zárja ki az EMNP-vel az együttműködést Antal Árpád – Nem zárja ki az EMNP-vel a helyi együttműködés lehetőségét Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere. Mai sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre válaszolva elmondta, nem titok, hogy jó kapcsolata van a Néppárt országos vezetőivel; ám hogy a helyhatósági választásokon lesz-e valamilyen együttműködés Sepsiszentgyörgyön az RMDSZ és az EMNP között, az annak függvénye, mi a szándéka a Néppártnak, és hogy a közös érdekérvényesítés szempontjából mi a legjobb (Transindex)
Ü A szatmári magyar szavazók 77,7 százaléka az RMDSZ jelöltjét támogatná – Egy decemberben készíttetett felmérést mutattak be a szatmárnémeti RMDSZ székházában. „Politika és közélet” címmel a kolozsvári Promoter Consult Center közvélemény- és piackutató cég végzett felmérést Szatmárnémetiben a tavalyi év decemberében, a helyi RMDSZ szervezet megbízásából” – mondta el a csütörtök délben megtartott sajtótájékoztatón Kereskényi Gábor, a szervezet elnöke. Egyebek mellett a szatmáriak saját életével, a közélethez való viszonyulásával, a politikai kérdésekkel kapcsolatos véleményükkel és a médiafogyasztással is foglalkozik a felmérés, amelyet Péter László és Pásztor Gyöngyi, a felmérést végző cég szociológusai, a BBTE tanárai mutatták be a sajtó képviselőinek. Elmondták: a felmérést 785 szatmári magyar, 17 évnél idősebb személy megkérdezésével végezték, a kérdezettek listáját pedig a 2010-es statisztikai adatok tükrében állították össze. Figyelembe vették a magyar lakosság városrészenkénti, nemek szerinti és életkor szerinti eloszlását is (Szatmár.ro)
Ü Kötelező a magyar reklám – Magyarul is kötelező reklámozni Sepsiszentgyörgyön: tegnapi ülésén az önkormányzat rövid vita után, egy szavazat ellenében és három tartózkodás mellett jóváhagyta az erre vonatkozó határozatot (Háromszék)
Ü Mozgolódik az EMNP – Eddig három szervezete alakult meg Háromszéken az Erdélyi Magyar Néppártnak (EMNP), Kézdivásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön és Baróton. Zárt ajtók mögött, egyelőre kevés taggal jöttek létre, mint elmondták, elsősorban minőségi, megbízható embereket toboroztak, terjeszkedni a következő hetekben, hónapokban készülnek (Háromszék)
Ü Pályázz, ha tudsz – Megváltoztatta a sepsiszentgyörgyi tanács kulturális pályázatainak módját, s példát véve az EU-ról, Brüsszelről, tovább bonyolította az amúgy sem egyszerű rendszert (Háromszék)
Ü A 120 éves színházépületet ünnepelték Szatmárnémetiben – A Magyar Kultúra Hetének negyedik napját a színház 120 éves fennállása előtti tiszteletadásnak szentelték a szervezők. Szerdán egész napos rendezvénysorozattal ünnepelte meg a Harag György Társulat és az Ady Endre Társaság a színházépület fennállásának 120 éves évfordulóját. A jubileumi rendezvénysorozat programjával minden generációt igyekeztek megszólítani a szervezők, annak érdekében, hogy ez az egész napos tiszteletadás valamennyi szatmári színházszerető embert meg tudjon érinteni, korosztálytól függetlenül (Erdély.ma)
Ü Băsescu: A szociális problémákat nem az IMF okozta – Traian Băsescu államelnök csütörtökön, a Cotroceni palotában azt mondta az IMF képviselőjének, Menno Snelnek, hogy a szociális problémákat nem az IMF okozta, ez a román kormányerők felelőssége. „Vállaljuk politikánkat. Soha nem mondtam, hogy az IMF része ezeknek, mert valójában a Nemzetközi Valutaalap (IMF) partnerünk volt, semmire nem kötelezett…” (Paprika Rádió)
Ü Restitúciós késés miatt perel a bihari közgyűlés – Peres úton próbálja rávenni a Bihar Megyei Tanács az Országos Restitúciós Bizottságot, hogy döntést hozzon két nagyváradi ingatlan visszaszolgáltatási kérelméről. A jelenleg üresen álló épületeket a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség igényli vissza (Krónika)
Ü Antal Árpád: Băsescu népszerűbb a magyarok körében, mint Ponta vagy Antonescu – Sem a PSD, sem a PNL nem tett lépéseket a magyar közösség felé, ezért Traian Băsescu még mindig népszerűbb a magyarok körében, mint Victor Ponta vagy Crin Antonescu (Krónika)
Ü Kedvező fejlemény a Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatása ügyében – Bizakodóak a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatása miatt megvádolt bizottsági tagok, miután a buzăui bíróság jogerősnek ismerte el a brassói ítélőtábla 2006-ban kimondott döntését, miszerint az iskola épülete a református egyház tulajdona (Krónika)
Ü Pályázatírók kellenek Szatmár megyébe – „Megnehezíti a Szatmár megyei önkormányzatok uniós projektjeinek a gyakorlatba ültetését, hogy nincs szakemberük erre a célra” – derült ki a szatmárnémeti megyeházán tartott tegnapi tanácskozáson. A szatmári települések idei költségvetése témakörű megbeszélésen jelen lévő polgármesterek számos panasszal éltek az önkormányzatokra vonatkozó törvényekkel kapcsolatban (Krónika)
Ü Ismét lemaradhatunk a schengeni csatlakozásról – Uniós források szerint az EU-bizottság legújabb, február eleji jelentése továbbra is kedvezőtlen véleménnyel lesz Románia schengeni csatlakozásáról. Az Európán belüli szabad közlekedést lehetővé tevő schengeni övezethez Románia és Bulgária már tavaly csatlakozni akart, ám belépésüket továbbra is akadályozza Hollandia ellenkezése. Hága gyakorlati előrelépést akar Bukaresttől és Szófiától a korrupció elleni küzdelem terén, továbbá azt, hogy mindkét ország bizonyítsa: képes külső határainak hatékony ellenőrzésére (Manna.ro)
Ü Tusványos 2012: az erdő marad, de mi lesz a mackóval? – A székelyudvarhelyi, de MIT-es UFF veszi át a MIT-től Tusványos főszervezését. MIT es akarnak? – Az Udvarhelyi Fiatal Fórum (UFF) elnöke, Jakab Attila személyében új főszervezője van a július 24-29. között rendezendő XXIII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábornak (Manna.ro)
Ü Nem bíznak Pontában a magyarok? – Antal Árpád, a sepsiszentgyörgyi RMDSZ vezetője szerint nagyon nehezen elképzelhető, hogy egy magyarnak nagyobb bizalma legyen jelenleg Victor Pontában vagy Crin Antonescuban, mint Emil Bocban vagy Traian Băsescuban, mert sem a PSD, sem a PNL nem tett gesztusokat a magyar közösség irányába. Antal Árpád, az RMDSZ sepsiszentgyörgyi szervezetének elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta: többször is kifejtette, hogy a magyaroknak „nincs stratégiai partnere a román pártok sorában, csak érdekek vannak” (Szabadság)
Ü Vitafórum Kisjenő-Erdőhegyen – Legyen-e önálló magyar iskola? – Kisjenő-Erdőhegyen közel másfél évtizede dédelgetett álom az önálló magyar nyelvű általános iskola létrehozása, amihez azonban eddig nem volt meg a törvényes keret. Tekintve, hogy utóbbi megszületett, szerdán este a helybeli Mihai Veliciu Líceumhoz tartozó magyar nyelvű iskolai tagozat épületében szakmai fórumot szerveztek, amelyiken az intézményben oktató 14 pedagógus mellett a katolikus plébános és a református lelkipásztor, továbbá a két RMDSZ-es városi tanácsos, illetve aradi vendégek is részt vettek (Nyugati Jelen)
Ü Egyed Péter előadása Aradon – Értelmiség látlelete – Sajnos, alig harmincan voltak kíváncsiak ma délután dr. Egyed Péter író, filozófus, egyetemi tanár, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem professzorának előadására az erdélyi értelmiség múltjáról, jelenéről és jövőjéről. Pedig az RMDSZ Szabadelvű Platformjának alelnöke – az RMDSZ székházában szervezett előadáson jelen volt Bognár Zoltán elnök is – Aradon ritkán hallható igazságokat, látleletet nyújtott a hallgatóságnak az erdélyi-romániai értelmiségi létről. S azt Egyed Péter külön hangsúlyozta, hogy Romániában nem beszélhetünk kizárólag erdélyi értelmiségről, mert a Ceauşescu-rendszer többek között homogenizációs politikájának köszönhetően nagyon sok magyar értelmiségit helyeztek a Kárpátokon túli megyékbe. Az előadó kifejtette, hogy a belső-erdélyi, partiumi és bánsági értelmiségről két fő csapás mentén (is) beszélhetünk: az egyik a kvantitatív, a másik a területi elosztás. Tény, ma csupán becslések vannak arról, hány értelmiségi él a három régióban, de Egyed szerint a számuk 100-200 ezer közé tehető. Az elmúlt rendszerben a magyarság messze alulképzett volt számarányához képest, hisz a magyar ajkú lakosságnak talán 4 százaléka rendelkezett felsőfokú végzettséggel, miközben számarányát tekintve az összlakosság hét százalékát is meghaladta. „Optimális körülmények között ez az arány tíz százalék” – mondta az előadó, aki később megemlítette, hogy a rendszerváltás után, a mai napig körülbelül ezer felsőoktatási tanárral gazdagodott az erdélyi magyarság, ami példátlan teljesítménynek számít (Nyugati Jelen)
Ü Előkészítő osztályok – amit már tudni lehet – Még ismerkednek a jogszabállyal – Arad megyében mintegy 170 előkészítő osztályt (ebből 40-et Aradon) indítanak a 2012–2013-as tanévtől, az óvoda és az iskola között átmenetet képező osztályokba várhatóan 3361 gyermek fog beiratkozni (Nyugati Jelen)
Ü Arad újabb három uniós pályázata nyert – Arad újabb három sikeres uniós pályázattal gazdagodott, mindhárom projektet magyarországi partnerekkel közösen nyújtotta be a polgármesteri hivatal (Nyugati Jelen)
Ü Választás: vissza minden – Június első vasárnapján tarthatják meg a helyhatósági választásokat, ha a kormánypártok nem találnak valamilyen kibúvót az Alkotmánybíróság tegnapi döntése alól, amellyel az alaptörvénybe ütközőnek nyilvánította a parlamenti és önkormányzati választások összevonásáról rendelkező törvényt. A koalíciós pártok tiszteletben tartják a testület határozatát (ÚMSZ)
Ü Markó: sírni-nevetni, csak óvatosan – „Mindannyiunknak vállalnunk kell a felelősséget, akik ebben a kormányban vagyunk azért, hogy 2010 első felében nagyon kemény megszorító intézkedéseket hoztunk. A mostani tüntetéseken az ezzel kapcsolatos elégedetlenség is elő-előjön” – nyilatkozta az ÚMSZ-nek adott interjúban Markó Béla miniszterelnök-helyettes – „…Én óvatos vagyok sírásban is, és nevetésben is. A tüntetések folytatódnak, bár minden becslés szerint lassan enyhülni fog a részben valóban spontánul – a sürgősségi mentőszolgálat vezetője és az államfő közti konfliktus miatt – kialakult, részben mesterségesen szított feszültség. Mindannyiunknak vállalnunk kell a felelősséget, akik ebben a kormányban vagyunk azért, hogy valamikor 2010 első felében nagyon kemény megszorító intézkedéseket hoztunk. A mostani tüntetéseken az ezzel kapcsolatos elégedetlenség is elő-előjön, bár akkor tetőzött, és számunkra az valóban mélypont volt. Akkora elégedetlenségi hullám söpört végig az országon, hogy egyik-másik kolléga arra panaszkodott, hogy az utcára sem szívesen megy ki… Azóta már eltelt több mint másfél esztendő, és azt kell mondanom, hogy ezekre a megszorításokra szükség volt… A közvéleménykutatások azt mutatják, hogy az RMDSZ-nek megvan a támogatottsága, és hogy az RMDSZ bírálói nem tudnak egyebet mondani, mint amit a korábbi években is mondtak. Az utóbbi években kicsúszott egy nagyon fontos érvrendszer a kezükből: az az érvrendszer, hogy Magyarország támogatásával Európa, a nemzetközi intézmények, szervezetek rendezni fogják a helyzetünket. Jelenleg én nem érzem azt, hogy Magyarország Romániával szemben keményen fel tud lépni, hogy ki tud kényszeríteni dolgokat. Azoknak, akik azt sugallják, hogy nem Bukarestben vagy otthon, az önkormányzatokban kell változtatnunk a sorsunkon, hanem kívülről kell várnunk a megoldást, most nincs nagy hitelük, s a támogatottságuk is csökkent…” (ÚMSZ)
Ü Ellenzék – lemondás a lemondásról? – A helyhatósági és parlamenti választások összevonását az alaptörvénnyel szembenálló lépésnek kimondó alkotmánybírósági döntés után is időszerű célkitűzés marad az ellenzéki pártok számára az előrehozott választások kiprovokálása (ÚMSZ)
Ü Minta a szórványban élők támogatására – Hargita Megye Tanácsa az idei évre is pályázatot hirdet a Hargita megyei kulturális programok, projektek és rendezvények támogatására. Pályázhatnak a román törvényeknek megfelelően létrehozott és bejegyzett közjogi és magánjogi, jogi és természetes személyek, amelyek célja a Hargita megyei kulturális élet serkentése és népszerűsítése. A 2012-es évre előirányzott keretösszeg 196 ezer lej, bővebb információ a megyei önkormányzat honlapján található (ÚMSZ)
Szerbia
Ü Koszovó nevéről vitáznak a lakók és a szerbek – „Koszovó és Szerbia között február elején megállapodás jön létre arról: milyen néven képviseltetheti magát Pristina a regionális értekezleteken” – írta csütörtöki számában a Koha ditore című koszovói lap (MTI/Bumm.sk)
Ü A vajdasági gyorsaság próbatétele – Bojan Kostreš: A törvény betartása esetén az esetleges politikai változások sem befolyásolhatják a tartományi vagyon visszaszármaztatását – A múlt hét végén megérkezett Újvidékre a Köztársasági Vagyonigazgatóság értesítése, mely szerint a Báni palota, a Sutjeska utcai bíróság, a vajdasági felügyelőségek által használt Mihajlo Pupin sugárút 6. szám alatti, továbbá a városrendezési és földmérési hivatalok által használt Vasút utca 6. szám alatti épületeket a tartomány sajátjaként bejegyeztetheti a kataszteri hivatalban. A szóban forgó „tulajdonosváltás” meglehetősen nagy lépést jelent az egykor vajdasági tulajdonban állt vagy vajdasági pénzen létesített vagyon tartományra való átruházásának, visszaszármaztatásának folyamatában. Ennek részleteiről Bojan Kostrešt, a közvagyonról szóló törvény kidolgozásával megbízott egykori munkacsoport vezetőjét, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga elnökhelyettesét kérdeztük (Magyar Szó)
Ü A szerbiai viszonyokat elemezték Strasbourgban – Kovács Elvira: Szerbiának csakis előnye származhat az Európa Tanács figyelméből – Majdnem két és fél év után ismét egy Szerbiáról készült jelentés került az Európa Tanács elé. A Strasbourgban zajló téli ülésszakon az ET tagállamai megtudhatták, hogy a szóban forgó időszakban milyen irányban fejlődött Szerbiában a demokrácia, a jogállamiság és az emberi jogok tiszteletben tartása. Kovács Elvira hat módosítási indítványt nyújtott be az aktuális jelentésre, amelyekből négyet beillesztettek a dokumentumba (Magyar Szó)
Ü Elnézést kérnek a magyar nagykövettől – A bácskai pravoszláv egyházmegye hivatalosan is bocsánatot kért Magyarország szerbiai nagykövetétől, Nikowitz Oszkártól, amiért nem küldtek neki hivatalos meghívót az újvidéki razzia 70. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésre (Magyar Szó)
Ü Elmaradt Cooper prishtinai látogatása – „Elhalasztották Robert Cooper, a Belgrád és Prishtina közötti tárgyalások európai uniós közvetítőjének koszovói látogatását a rossz időjárási viszonyok miatt” – közölték tegnap Prishtinában (Magyar Szó)
Ü Az egyház és a rendőrség – A legújabb kutatások szerint a szerbiai polgárok leginkább az egyháznak és a rendőrségnek hisznek. A kérdezettek úgy vélik, a legnagyobb problémák, melyek veszélyt jelentenek biztonságukra: a kábítószer-függőség, a kábítószer-kereskedelem és a korrupció. A szerbiai polgárok rendőrségbe vetett hite 2011 folyamán 13 százalékkal nőtt. Ivica Dačić belügyminiszter is magas pontszámot kapott munkájáért, legpozitívabb lépéseként pedig a büszkeségnapi felvonulás elhalasztását jelölték meg (Magyar Szó)
Ü Ki közvetlenül, ki pályázva – Szabadkán a művelődési központok közvetlen támogatást kapnak az önkormányzattól, míg a művelődési egyesületek pályázatok útján juthatnak önkormányzati pénzhez – A Lányi Ernő Iparos Művelődési Egyesület székházbérleti díjának hátraléka miatti 20 szék lefoglalása és a (szerencsére sikertelen) árverés ismételten ráirányította a figyelmet a művelődésben tevékenykedők súlyos, megoldatlan anyagi gondjaira (Magyar Szó)
Ü Ismerjük-e egymást? – Folytatódik a Vajdasági RTV immár többéves vetélkedő műsora, az Ismerjük-e egymást?, melynek célja a tartományban élő nemzetek egymás közötti kölcsönös megismerése, a multikulturalizmus affirmációja. A tartományi oktatási, közigazgatási és nemzeti közösségi titkárság 2005 óta támogatja a sok-sok diákot megmozgató tévéműsort, és ebbéli szándékától továbbra sem áll el. A titkárság részéről Deli Andor titkár, a televízióház részéről pedig Siniša Isakov vezérigazgató tegnap írták alá a szerződést a vetélkedő hetedik ciklusának közös megvalósításáról (Magyar Szó)
Ü Pannon RTV — új főszerkesztők az intézmény élén – Az internet térhódítása ellenére a televízió mit sem veszített népszerűségéből. A Vajdasági Magyar Médiastratégia — amelyet az MNT bábáskodása mellett, a vajdasági magyar újságíró-társadalom közreműködésével hoztak létre — egyik kiemelt célkitűzése a Vajdasági Magyar Tévéhálózat létrehozása. A leendő intézmény célja, hogy a 24 órás magyar nyelvű tévéműsor létrehozása érdekében megalakuljon a tartományban már működő magyar nyelvű, közszolgálati tartalmakat gyártó televíziós szerkesztőségek hálózata. A program egyik fő hordozója a Pannon RTV. Az intézmény Taggyűlési Jogokat Gyakorló Testülete január 19-én tartotta meg alakuló ülését, s ezen elfogadták az új alapszabályt, illetve kinevezték a megbízott vezetőséget: Kozma Zoltán a televízió, Orosz Ildikó a rádió főszerkesztője, Bodzsoni István igazgató, Dudás Domány Diana pedig igazgatóhelyettes lett (Vajdaságma.info)
Ü Ipari parkok Tompán és Szabadkán – A Magyarország – Szerbia IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében két ipari park kialakítására kerülhet sor a közeljövőben: a magyar oldalon Tompa határában, a túloldalon pedig Szabadka területén. A Tompán megrendezett projektnyitó konferencián jelen voltak a két ország kereskedelmi és iparkamaráinak képviselői, a budapesti és a belgrádi diplomáciai testületek illetékesei, a Nemzetgazdasági Minisztérium Kárpát-medencei Vállalkozásfejlesztési Főosztályának szakemberei, vállalkozók, valamint a beruházás iránt érdeklődő cégek vezetői. A program elsődleges célja, hogy elősegítse a jószomszédi viszony kialakulását, mindkét ország stabilitását, a mintegy 250 ezer lakost tömörítő térség gazdasági fellendülését, a biztonságos és közös érdekek érvényesülését, a harmonikus, kiegyensúlyozott és fenntartható fejlődést. A program lebonyolítása közös pénzügyi forrásból egységes szerkezetben történik, közös döntéshozatal alkalmazásával (Vajdaságma.info)
Horvátország
Ü Isten éltesse a 800 éves drávaszögi településeket! – Bellye, Kopács, Várdaróc. Három drávaszögi község, amelyek idén ünneplik, ünnepelhetik 800. születésnapjukat. Az azóta eltelt viharos évszázadokban többször is elnéptelenedtek, de aztán ismét talpra álltak, és ma is zajlik az élet a lassan Eszék elővárosává váló Bellyén, illetve a még magyarnak tekinthető két kis faluban, Kopácson és Várdarócon. 1212-ben említik először korabeli dokumentumok Bellye, Kopács és Várdaróc nevét is. Így immár 800. születésnapjukat ünnepelhetik a ma is létező drávaszögi települések, vagyis az ezekben élő emberek. Persze ha egyes európai városokkal vetjük össze a szóban forgó évfordulót, a 800 esztendő csak gyermekkornak számít (ÚMKÚ)
Ü Szent Margit ünnepe Splitben – A HMDK Split-Dalmát Megyei Egyesületének a tagjai Árpád-házi Szent Margit halálának a napján szentmisén vettek részt. Árpád-házi Szent Margit napját január 18-án ünnepeljük, ugyanis ezen a napon halt meg a később róla elnevezett Margitszigeten 741 évvel ezelőtt. A spliti Sveti Dujam-katedrálisban ebből az alkalomból ünnepi szentmisére került sor, amelyen a nagyváros magyar egyesületének a tagjai is részt vettek (ÚMKÚ)
Szlovénia
Ü A Maribori Magyar Tanszék három évtizede – A Maribori Egyetem Bölcsészettudományi Kara Magyar Nyelv és Irodalom Tanszéke fennállásának 30. évfordulójára gyűlt össze. A találkozó két részből állt: a délelőtti hivatalosból, amelyen az ünnepi köszöntők követték egymást, és a délutániból, amikor már kötetlen beszélgetés formájában kívántak a Tanszék tanárai beszélgetni az elkövetkező időszakról (MMR)
Szlovákia
Ü Forintszámlákat nyitnak Szlovákiában – Egyre több határ menti magyar megy át Szlovákiába számlát nyitni, ahol az új közönség már nemcsak euró-, hanem forintszámlát is kérhet a bankokban (Nsz)
Ü A szlovákok szerint a magyar polgárt nem lehet becsapni – A szlovákok szerint nem nemzetközi összeesküvés, hanem a magyar kormány ostoba gazdaságpolitikája vezetett odáig, hogy egyre több magyar nyit bankszámlát a dél-szlovákiai bankokban, ezen pedig a múlt hét végi békemenet sem változtatott (Nsz)
Ü Čentéš kikéri magának Gašparovič véleményét, a jobboldal felháborodott – Az államfő nem nevezi ki az új főügyészt, Čentéš szerint erre semmilyen oka nincs. A parlament határozatban szólíthatja fel Gašparovičot, hogy döntsön (Paraméter.sk)
Ü Kibújt a szög a zsákból: Gašparovič nem nevezi ki Čentéšt, mert nem bízik benne – „Ivan Gašparovič azért nem nevezi ki a parlament által megválasztott főügyészt, Jozef Čentéšt, mert nem bízik benne” – tájékoztatott az inforoznava.sk hírportál. Az államfő és egy rozsnyói városi képviselő Ivan Kuhn (OKS) közt folyt szerdai beszélgetésre hivatkoztak (Paraméter.sk)
Ü Az önállóság fontosabb mint az EU, állítja Szlovákia majdnem fele – Az állam önállóságát fontosabbnak tartja az uniós tagságnál Szlovákia lakosságának 47,6 százaléka (Paraméter.sk)
Ü Újabb iratok lendíthetik előre a Gorillát – Daniel Lipšic (KDH) belügyminiszter szerint újabb írásos bizonyítékok kerülhetnek elő (Paraméter.sk)
Ü Dzurinda nem lenne Martonyi bőrében – A losonci Božena Slančíkova Timrava Gimnáziumban tartott előadásán Mikuláš Dzurinda a magyar-szlovák kapcsolatokról, és más aktuálpolitikai kérdésekről is beszélt a diákoknak. A márciusi előrehozott választások után lehetőségként felmerülő egypárti Smer-kormány kapcsán kitért arra is, az egy párt alkotta kormányzat akár nagyon veszélyes is lehet. „Magyarország nem tartotta be a nemzetközi egyezményeket a kettős állampolgárságról szóló törvény kidolgozása során. Számonkérték rajtam, miért nem lépek fel erélyesebben. Ma nem szeretnék magyar kollégám bőrében lenni. Az ország a nemzetközi bírálat kereszttüzében áll, és gazdasági problémáik is vannak. Viszont a békülékeny hangnem miatt nyitottak a kapuk, és tudunk a Lengyelországból Magyarországra is vezető kőolajvezetékről tárgyalni. Számunkra a szomszédokkal való jó kapcsolatok nagyon fontosak” – mondta (Új Szó)
Ü A városban május 5-én lesz a Múzeumok Éjszakája – A szenci régió oktatástörténetével ismerkedhettek az érdeklődők – Szencről és a környékbeli településeiről hányan és kik látogatták a pozsonyi Jogakadémiát és a tágabb régió középiskoláit a 19. század közepéig? Milyen szerepet töltöttek be az egyes középfokú tanintézmények az egykori Pozsony megye közművelődésében? – a többi közt ezekre a kérdésekre is választ adott az az előadás, amelyet Keresztes Veronika levéltáros-történész tartott szerdán a Szenci Városi Múzeumban (Új Szó)
Ü MKP a zsebbe – „A Magyar Koalíció Pártjával kapcsolatos információk egyedülálló módon immár mobiltelefonon is nyomon követhetők” – tájékoztatta az Új Szó Online-t Fiala Ilona, a párt szóvivője (Új Szó)
Ü Elégedetlenek egy csoportja feljelentette a politikusokat – Ľubomír Mráz vállalkozó vezetésével elégedetlen állampolgárok egy csoportja büntetőfeljelentést tett a Szlovák Köztársaság Alkotmányának megalkotói, Ivan Gašparovič és Vladimír Mečiar ellen, valamint néhány jelenlegi kormánytag, Iveta Radičová, Daniel Lipšic, Ivan Mikloš, Jozef Mihál, Lucia Žitňanská és Juraj Miškov ellen is (Felvidék.ma)
Ü Beszélgetés Auxt Ferenccel a Gömöri Hírlapban – „Elsődleges célunk visszakerülni a parlamentbe” címmel közölt interjút a Gömöri Hírlap Auxt Ferenccel, a Magyar Koalíció Pártja (MKP) rimaszombati járási elnökével, városi és megyei képviselővel (Felvidék.ma)
Ü Ma Pozsonyban tüntetnek a Gorilla-botrány miatt – A jobboldal lehet az ügy vesztese (frissítve – 8:52) – Pénteken 15 órától Pozsonyban, a Szlovák Nemzeti Felkelés terén kerül sor az első nyilvános tüntetésre a Gorilla-botrány miatt. A demonstrációt civilek szervezik (Bumm.sk)
Ü Magyar-szlovák együttműködéssel újjáéledhet a Posoni kert – “Gyümölcsöző” kapcsolat van kibontakozóban magyar és szlovák tudósok között, akik közös erővel próbálják rekonstruálni a valaha volt, nevezetes pozsonyi prímás kertet (Posoni kert). A 16. században Lippay György esztergomi érsek irányításával kialakított hatalmas kertben gondosan összeválogatott dísznövények, zöldségfélék, gyümölcsfák sokasága virágzott, feltámasztása nemcsak a mai botanikusokat hozhatná lázba, de mint egyfajta élő kultúrtörténeti élő múzeum a térség idegenforgalmát is megpezsdíthetné (MTI/Bumm.sk)
Ü Két adás után kirúgták a TA3 politikai vitaműsorának vezetőjét – Mindössze két adás után menesztették Anna Ghannamovát, a TA3 Klub 3 névre hallgató politikai vitaműsorának moderátorát. Ghannamová a kis pártok vezetőit haragította magára stílusával (Bumm.sk)
Ü Ismét válaszolt a Közútkezelőség a Kétnyelvű Délnek – Válaszolt a Szlovák Közútkezelő Vállalat a Kétnyelvű Dél-Szlovákia aktivistáinak, akik pár hete a magyar helynévtáblák hiányára figyelmeztették a nagyközönséget (Bumm.sk)
Ukrajna
Ü Janukovics részt kíván venni a NATO-csúcson – Viktor Janukovics fel szeretné keresni az Amerikai Egyesült Államokat, hogy részt vegyen az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (North Atlantic Treaty Organisation — NATO) májusra tervezett csúcstalálkozóján. Erre lehet következtetni abból a levélből, amelyben az ukrán államfő köszöntötte a születésnapját ünneplő Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkárt (www.umdsz.uz.ua /Ukrajinszki Novini/2012.01.26.)
Ü Sztavnyijcsuk: az ellenzékiek is tagjai lehetnek az Alkotmányozó Gyűlésnek – „Az Alkotmányozó Gyűlésnek tagjai lehetnek mindazon politikai erők képviselői, amelyek elnyerték a választópolgárok támogatását a legutóbbi választásokon, így az ellenzékiek is” — közölte mai sajtótájékoztatóján Marina Sztavnyijcsuk, az ukrán államfő tanácsadója, az államelnöki adminisztráció alkotmányos és jogi modernizálás kérdéseivel foglalkozó főosztályának vezetője (www.umdsz.uz.ua /UNN/2012.01.26.)
Ü Dánia támogatni fogja Ukrajna EU-integrációját – „Dánia Lengyelország nyomdokát követve támogatja Ukrajna EU-integrációs törekvéseit” – jelentette ki Michael Borg-Hansen dán nagykövet (KárpátInfo)
A régió hírei û Világtükör
Ü „Ettől a csoporttól ugyanazt várjuk, mint az Európai Bizottságtól” – Szakmai vitát szorgalmazott az államtitkár – „A politikairól szakmai síkra kell terelni a magyar kormány politikája körüli vitát” – hangsúlyozta Kovács Zoltán, kormányzati kommunikációért felelős államtitkár csütörtökön, Bécsben újságírók előtt. „A politikai-ideológiai vita alakuljon át azzá, aminek Európában értelme van, szakmai-jogi vitává” – fogalmazott az államtitkár az MTI-nek nyilatkozva. Újságírói kérdésre válaszolva kijelentette, nem arról van szó, hogy a kormány „engedett” az Európai Bizottságnak. „Egy párbeszédről van szó, amelyben mindkét oldal érveket sorakoztat fel, és amelynek a végén kompromisszum áll” – mondta. Megerősítette, hogy a kormány 26 napon belül elküldi válaszát az Európai Bizottságnak (MNO)
Ü A válságból való kilábalásról kezdtek tárgyalást az EU-külügyminiszterek – Az európai uniós tagállamok állam- és kormányfőinek jövő hétfői találkozóját előkészítve egyebek között a költségvetési fegyelemmel, valamint az euró stabilitásával foglalkozó új megállapodásokról tárgyalnak pénteken kezdődött brüsszeli ülésükön az EU-tagországok kül- vagy uniós ügyi miniszterei. Az úgynevezett Általános Ügyek Tanácsának keretében a kormányfői fórum állandó elnökének, Herman Van Rompuynek a részvételével vitatják meg a brüsszeli informális csúcstalálkozón tervezett témákat. A külügyminiszteri találkozó előtt nyilatkozó miniszterek arra helyezték a hangsúlyt, hogy folytatni kell a nemzetközi gazdasági válságból való kilábalásra tett erőfeszítéseket. Az egynapos ülésen elnöklő dán európai ügyi miniszter, Nicolai Halby Wammen például úgy fogalmazott: mindent megtesznek azért, hogy a tagországok kikerüljenek a válságból, és gazdaságuk stabilizálódjon (Nszv)
Ü Sajtóközlemény – Megalakult az Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztala (AMSZK) – Bécsben, 2012 január 20-án 23 ausztriai magyar egyesület több mint egy éves egyeztetés után megalakította az Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztala (AMSZK) nevet viselő fórumot. Az alapító egyesületek Együttműködési Megállapodást kötöttek. A demokratikus szavazással létrejött 7-tagú Képviseleti Bizottság tagjai: Andorka Rudolf, Hofer József, Hollós József, Mentsik Szilvia, Oberhofer Fritz, Plank József és Tőkés Enikő, ügyvezető elnökké Hollós Józsefet választották (AMSZK Info)
Ü A Bozeni Európai Akadémia kutatóinak tartottak előadást az SZNT-sek – A Székely Nemzeti Tanács küldöttsége – Izsák Balázs elnök, Ferencz Csaba tájékoztatási alelnök, Árus Zsolt, a Gyergyószéki Székely Tanács elnöke és Dabis Attila az SZNT dél-tiroli megbízottja – dél-tiroli látogatásának harmadik napján a Bozeni Európai Akadémia (EURAC) kutatóinak tartott előadást. Elsősorban a Székely Nemzeti Tanács célkitűzéséről, Székelyföl autonómiájának megvalósításáról volt szó, különös tekintettel az uniós szintű polgári kezdeményezésre. Ez utóbbi különösen felkeltette a hallgatók érdeklődését, kérdéseik nyomán érdekfeszítő eszmecsere alakult ki a tárgyról (Erdély.ma)
Ü A francia emberi jogi nagykövet kételkedik a társulási megállapodás parafálásában és ratifikálásában – „Az emberi jogok ukrajnai helyzete kétségessé teszi, hogy sor kerül az Európai Unió és Ukrajna közötti, ez utóbbi társult tagságáról szóló megállapodás parafálására, illetve a tagállamok parlamentjei általi ratifikálására” — közölte mai, párizsi sajtótájékoztatóján François Zimeray francia emberi jogi nagykövet, aki a múlt héten járt Ukrajnában (www.umdsz.uz.ua /UKRINFORM/2012.01.26.)
Ü Jacenyuk képviseli az ukrajnai ellenzéket Davosban – Arszenyij Jacenyuk, az ukrán parlament tagja, a Változások Frontja vezetője ismerteti majd meg az ukrajnai helyzettel az idei davosi Világgazdasági Fórum résztvevőit. „Két feladatom van: az egyik az, hogy tájékoztassak az egyesült ellenzék álláspontjáról az ukrajnai történések kapcsán, a másik pedig, hogy részt vegyek a világ, ezen belül Ukrajna gazdasági jövőjéről tartandó vitában” — közölte az ellenzéki politikus (www.umdsz.uz.ua /Interfax-Ukraina/2012.01.26.)
Ü Európai Polgári Kezdeményezés: tanácskozás a kisebbségi keretekről – A kisebbségi tematikájú európai állampolgári kezdeményezés kapcsán szervezett kerekasztal-beszélgetést az Európai Parlamentben (EP) az RMDSZ európai törvényhozási képviselője, Winkler Gyula. A tanácskozás partnerei az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) és az EP kisebbségi frakcióközi munkacsoportja voltak. Mint ismeretes, a 2009-ben életbe lépett Lisszaboni Szerződés jogi keretet teremt arra, hogy uniós polgárok egymillió aláírás összegyűjtésével jogalkotási folyamat beindítását kezdeményezzék az Európai Bizottságnál (EB) (Szabadság)
Ü EU: szolidáris kisebbségek – Fontos lépés történt tegnap Brüsszelben a kisebbségek védelme érdekében: Winkler Gyula EP-képviselő bemutatta az RMDSZ és az Európai Nemzetiségek Föderális Uniójának közös nyilatkozatát, amely együttműködésre kéri fel az európai őshonos kisebbségi szervezeteket az EU-s kisebbségi keretszabályozás megalkotását célzó állampolgári kezdeményezés kivitelezésében. A polgári kezdeményezés a Lisszaboni Szerződés által létrehozott jogi eszköz, amely az unió legkevesebb egymillió állampolgárának lehetővé teszi, hogy az EB hatáskörébe tartozó kérdésekben jogalkotást kérjen. Az uniós jogi eszköz 2012. április elejétől lép életbe. „Ezért is sürget az idő” – nyilatkozta tegnap az ÚMSZ-nek Winkler Gyula. Az RMDSZ-es EP-képviselő a közös nyilatkozatot kerekasztal-megbeszélésen mutatta be, amelyen az Európai Parlament kisebbségi frakcióközi munkacsoportjának számos tagja, a FUEN vezetősége és több érdeklődő vett részt. A rendezvényen az RMDSZ-t Winkler Gyula mellett Sógor Csaba EP-képviselő, Markó Attila államtitkár, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának vezetője és Vincze Loránt nemzetközi kapcsolatokért felelős titkár képviselte (ÚMSZ)
Ü Varsó azzal fenyegetőzik, hogy nem írja alá az uniós pénzügyi paktumot – Lengyelország nem írja alá a költségvetési fegyelem szigorításával kapcsolatos új uniós szerződést, ha nem kap beleszólási jogot a döntési folyamatokba – jelentette ki a lengyel miniszterelnök csütörtökön a kormány ülése után (MTI/Bumm.sk)
Ü Az ET parlamenti közgyűlése kiállt Timosenko mellett – Az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlése, amely ezen a héten plenáris ülésszakot tart Strasbourgban, csütörtökön elfogadott állásfoglalásában felszólította az ukrán hatóságokat, hogy ejtsék a volt kijevi kormánytagok – köztük Julija Timosenko korábbi miniszterelnök – ellen emelt vádakat (MTI/Bumm.sk)
Ü A PACE szankciókkal fenyegeti Ukrajnát – „Az Európa Tanács Parlamentáris Közgyűlése (PACE) elképzelhetőnek tartja, hogy a követelések nem teljesítése esetén Ukrajna ellen szankciókat vet be” – ez szerepel Az ukrajnai demokratikus intézmények működéséről szóló állásfoglalásban, melyet a PACE ülésszakán fogadtak el Strasbourgban (KárpátInfo)
Ü Hammarberg előterjesztette utolsó ET-biztosi jelentését az emberi jogokról – „Európának az emberi jogokkal kapcsolatban használt retorikától nagyobb határozottsággal kellene elmozdulnia abba az irányba, hogy be is tartatja ezeket a jogokat”- mondta csütörtökön Thomas Hammarberg, aki az Európa Tanács (ET) emberi jogi biztosaként – hatéves megbízatásának végéhez közeledve – az ET parlamenti közgyűlésének strasbourgi ülésén előterjesztette utolsó éves jelentését az emberi jogok helyzetéről. Hammarberget az emberi jogi biztosi tisztségben a lett Nils Muiznieks váltja április elsején. A távozó biztos utolsó értékelésében a megemlített emberi jogi problémák közt kiemelt hangsúlyt kapott, hogy több tagországban nem működik megfelelően az igazságszolgáltatás rendszere. “Korrupció, politikai beavatkozás és forráshiány erodálja az igazságszolgáltatás függetlenségét és hitelességét” – állapította meg Hammarberg (MTI/Szabad Újság)
Ü Skót népszavazás: elszakadnak? – Népszavazást tartana Skócia függetlenné válásáról a skót kormányfő, Alex Salmond. A tervek szerint 2014 őszén kiderülhet, akarnak-e önálló államot a skótok – Az SNP, a skót nemzeti párt vezetője szerint elsősorban a skótokat kell megkérdezni arról, szeretnék-e, hogy országuk önálló legyen? A népszavazás, mely körülbelül 10 millió fontba kerülne, a tervek szerint 2014 őszén valósulhatna meg, és ha Salmond javaslatát elfogadják, a 16-17 évesek is voksolhatnak. Terveit a politikus Robert Burns skót költő születésének 253. évfordulóján jelentette be, majd Nicola Sturgeon miniszterrel az edinbourgh-i kastély nagytermében tartott sajtótájékoztatót, írja a BBC (Nsz)
Összefoglaló
Ü Az élet az EU „peremvidékén” – „Hazánk tavaly decemberben írta alá az uniós csatlakozási szerződést, amely 2013 júliusában lép életbe. Mivel vasárnap a lakosság is mellette szavazott, így most már csak a 27 uniós tagállamnak kell ratifikálnia a szerződést ahhoz, hogy Horvátország az EU 28. tagországa legyen. Hogy milyen is az élet az EU „peremvidékén”, erről magyarországi, romániai, szlovákiai és szlovéniai uniós polgárok nyilatkoztak lapunknak…” (ÚMKÚ)
Vélemény, publicisztika, interjú
Ü Nem értjük – „A Nyugat úgy tekint saját civilizációjára, mint az emberi alkotás, a haladás csúcspontjára, egy külső intézményes szerkezetre ,melynél jobbat nem találtak ki. Büszke rá, magabiztosságának eredete a gazdagság. Most azonban ez a gazdagság is inog a válság és a globalizáció miatt, így a civilizációjukat védelmezők magabiztossága és toleranciája is. A civilizációjára büszke Európával szemben ott van egy másik oldal, mely kultúrájára büszke, nem gazdag, intézményrendszere sem olyan kifinomult, de belső értékeit kívánja óvni. Ez a nyugati civilizáció találkozik a felzárkózásról lemondott, de sajátosságait féltő magyarokkal, és nagyon nem értik egymást. Magyarországon belül is megtalálható ez a törésvonal. A százezres tüntetők nem értik a tízezrest, és viszont. Nem értjük, miért nem támogatják egyesek Orbán rendteremtő intézkedéseit, mikor ő csak jót akar az országnak. A másik oldal nem érti, miért követik Orbánt, mikor ő csak a hatalmát akarja bebiztosítani. Mit nem lehet ezen érteni? – csodálkoznak egymáson a felek, és üveges szemekkel méricskélik a másikat. A kormány nem érti az EU-t, miért nem hajlamos kontextusában nézni a történteket, miért nem látja, hogy nyolc év rossz baloldali kormányzását kell rendbe rakni, és ehhez több irányítási jogosultságra van szükség, a Nyugat nem érti Magyarországot és a magyarokat, miért támogatnak egy olyan kormányt, amelyik épp őket fosztja meg a mindenkori kormányzás önkényeskedési lehetőségeivel. A magyarok nem értik az EU-s politikusokat, hogy ha már kifogásokat támasztanak, miképp lehet olyan rosszul felkészülni belőlünk, az EU-s politikusok és a nyugati média nem érti a magyar kormányt, amiért nem veszi tudomásul, hogy áthágta azokat a civilizációs vívmányokat, melyek a demokráciában mindenkire kötelező érvényűek: nem értik a parlamenti játékszabályok, a társadalmi egyeztetések, intézmények függetlenségének kiüresítését…” 8Zsolt Péter[1] (Nsz)
Ü Akiket a hit éltet – „A miniszterelnök politikai ellenfeleinek – szocialistáknak, liberálisoknak és ma már konzervatívoknak is – a diabolizálása a legsikeresebb lelki kútmérgezés, amit valaha is idehaza a csepűrágók végrehajtottak…” 8Aczél Endre (Nsz)
Ü Kroes Twittere – „Van abban valami sajnálatra méltó, hogy az idehaza szinte végtelen hatalmú Médiatanács panaszkodik, amiért az EU illetékesei kétszeri ajánlkozásuk ellenére sem állnak velük szóba…” 8Horváth Gábor (Nsz)
Ü Svédországból védték meg az Orbán-kormányt – A Svenska Dagbladet, a két legnagyobb országos svéd napilap egyike kommentárban ismertette a magyar politikai helyzetet szerdai számában. Az elégedetlenek el akarják sötétíteni az új Magyarország képét című írás szerzője, Maria Politidou úgy fogalmazott, hogy „kizárólag csak az egyik oldal kap teret a médiában, attól kezdve nem beszélhetünk vitáról, illetve tárgyilagos hírközlésről. Egy ilyen, nemzetközi médiakampánynak vagyunk ma tanúi, amely mögött elsősorban olyan felek állnak, akik a legutóbbi magyarországi választások vesztesei voltak”. Ilyen esetekben „a bírálóknak el kell fogadniuk, hogy őket is érheti bírálat” (MNO)
Ü Soros szerint a válság mélyülhet – A milliárdos szerint Németország „olyan politikát diktál, amely deflációs következményekkel járó adósságválsághoz vezet“. Az európai pénzügyi válságkezelés eddig csak félmegoldást hozott. Az eurózóna peremországainak adósságfinanszírozási problémái továbbra sem megoldottak, Németország karmesteri szerepét pedig többen ellenérzéssel szemlélik. Soros György szerint az eurózóna válsága a feszültségek mélyülésével, és az Európai Unió felbomlásával fenyeget. Soros György a Financial Timesba írt véleménycikkében egy tervet vázol a peremországok helyzetének kezelésére, amelyért korábban sikertelenül lobbizott. Soros állítása szerint az EKB által beindított hosszú távú likviditásnövelő programmal szemben az általa propagált megoldás azonnali enyhülést hozna a spanyol és olasz állampapírpiacokon. Az EKB terve a befektető szerint azonban csak arra volt jó, hogy a bankok kockázatok nélkül megint nagy profitra tegyenek szert a jegybanki arbitrázson keresztül (MHO/cnbc/profitline.hu /Erdély.ma)
Ü Balekok – „Úgy néz ki, kedves sorstársaim, hogy a tüntetések, a forrongás, a tiltakozás korát éljük. Ki ezt, ki azt akarja a világ tudomására hozni. Van, aki munkahelyét, kenyerét, keményen ledolgozott éveit félti, gyerekei jövőjét, vagy éppenséggel elege van abból, amit az úgynevezett demokráciától kapott. Magyarországi testvéreink pedig a pénzvilág zsarolását és mind hazai, mind külföldi csatlósaik, kiszolgálóik arroganciáját unták meg. Szűkebb hazánkban, Erdélyben – a magyarországi szimpátiatüntetéstől eltekintve – mintha mély álomba, révületbe, téli merevségbe zuhant volna a magyarság. Úgy néz ki, a mieink némasági fogadalmat tettek, feltétlen hűséget fogadtak pártunk-kormányunk és vezetői felé. Pedig lenne mit szóvá tenni, nem is kevés, hiszen amiért most az emberek utcára mennek, abban a „magyar” pártvezetőknek is oroszlánrészük van, hiszen nem egy kormányban vettek részt. De hagyjuk a közelmúltat. A mostani kormányban két olyan tárcát is elvállaltak melyekről előre lehetett tudni, hogy zsákutcák; az egészségügy és a természetvédelem. Nem számított, hogy szinte lehetetlen, illetve társadalomellenes intézkedések tömkelegét kell meghozni. Vállalták, pedig tudták mivel jár…” 8Gábor Ferenc (Reggeli Újság)
Ü A távoli Csíkszereda – „…Mostanában még a távoli Csíkszeredából (Duna tv) is az Andrássy útra vonultak emberek. Persze a távoli Csíkszereda ezenfelül még játszik a távoli magyar jégkorongbajnokságban is, és várja májusszakán a távoli zarándokokat. Arról viszont nem tudni, hogy a közeli Bukarestbe vonultak volna tüntetni, a székelyek szívélyes barátja, Băsescu elnök leváltásáért. A Boc-kormány lecseréléséért. Pedig ott (is) lenne helyük, terük, szavuk. Ugyanis a romániai viszonyok rosszabbodását/javulását, a munkahelyek teremtését közvetlenül megérzi a realitásoktól távoli Csíkszereda, míg a közeli Andrássy út nem felel (mint a régi munkásdalban a Váci út), ti. onnan túl hamar a szép szavakon túl kevés jő. Ezzel szemben közelg az áhított-utált IMF-hitel, s akármit is mondjanak a kormányzat kommunikációs szigyártói és szászgurui, akárhogyan is trükközzenek a kölcsön megnevezésével, a nemzetközi pénzeszsákok kőkemény feltételekhez fogják kötni a suskát. S akkor derék honnyaink mit tehetnének?” 8Sebestyén Mihály (Népújság)
Ü Korszakvég? – „…A görögök, spanyolok, románok, magyarok között is általános a számítógép, színes TV, nyugati személygépkocsi, ingyenes oktatás, általános egészségügyi biztosítás stb., nemcsak a hollandoknál, briteknél, vagy finneknél. Csakhogy utóbbiak képesek kitermelni az anyagi fedezetet, előbbiek viszont csak hitelből. Aligha meglepő, hogy a felhalmozott adósságok terhe alatt összeomlás fenyegeti a keleti és főleg a déli államokat. A gyors felzárkózás pedig illúzió. Sőt, a jóléti államot még a gazdaságilag versenyképes Nyugaton is kikezdi a demográfia: kérdéses, hogy a jövőben a színesbőrű, arab vagy kínai fiatalok és az aktív korosztály zokszó nélkül, rajongva finanszírozza a keresztény fehér idősek magas életszínvonalát. Nyugaton egyre többen temetik a jóléti államot. Közeledik a korszak vége?” 8Chirmiciu András (Nyugati Jelen)
Ü Olvasói levél – Döntsünk közösen, korlátolt válaszokkal, avagy egy elpolitizált kérdőív – „A kérdőív végén, nyílt kérdésként, az áll, hogy szeretne-e üzenni valamit az EMNP-nek. Hát igen, azt, hogy tanuljon meg kérdőívet készíteni, vagy forduljon szakemberekhez. Volt népszámlálási kampány. Kettő is. Volt Erdélyi Konzultáció. Most lesz Döntsünk közösen is. Minap olvastam a Transindexen, hogy az EMNP közösségi tanácskozást indít. Négyszázezer kérdőívet küldenek szét, melyet postán vagy személyesen lehet visszajuttatni az EMNT székházaiba vagy a Demokrácia Központokba, avagy on-line is kitölteni. (Csak zárójelben: A DK nem a magyar állampolgárság kéréséért van? Valamikor nem arról volt szó, hogy ezeket nem fogják felhasználni pártépítésre?) Először a számon csodálkoztam el. Négyszázezer? S postán várják vissza? A postai lekérdezéseknél 15-20% körül van a visszajelzések száma, s általában csatolnak egy kicsi ajándékot, motivációnak, s egy címzett, bélyegzett borítékot a visszaküldéshez. Az EMNP bedob majd a postába egy kérdőívet … kíváncsi vagyok, hány kérdőív érkezik vissza…” 8Gábora Attila (Transindex)
Ü Esély – „Addig halogatta döntését az alkotmánybíróság, amíg elkésett vele. Az utcai tüntetések, a feje tetejére állt ország, az egyre erőteljesebb ellenzéki hang lehetetlenné tette, hogy a hatalom kedvére legyenek. A bírák is felmérték (legalább öten), hogy csak olaj volna a tűzre, ha kimondanák: megfelel az ország alaptörvényének a választások összevonása…” 8Farkas Réka (Háromszék)
Ü Kötelező feladat – „Több szempontból is fontos az alkotmánybíróságnak a helyhatósági és a parlamenti választások összevonását szabályozó törvény alkotmányellenes voltát kimondó ítélete. Döntésével a taláros testület a jelek szerint afelé az európai minta felé hajlott, amelynek lényege, hogy a helyhatósági, illetve parlamenti választásokon eltérőek a hangsúlyok… A taláros testület ítélete kimondottan magyar szempontból is hatásosnak mutatkozik. Hiszen a romániai magyar politikai porond mindhárom alakulata még a parlamenti választások előtt megmérkőzhet a helyhatóságin, kialakítva azokat az erőviszonyokat, amelyek ismeretében a leendő parlamenti választásokra s a parlamenti jelenlétre való tekintettel a szereplők leülni és megegyezni kötelesek…” 8Balogh Levente (Krónika)
Ü Az anyanyelven tanulás fontosságát hangsúlyozza az RMDSZ – Interjú Magyari Tivadarral, a szövetség oktatásért felelős főtitkárhelyettesével – „Minden magyar gyermek számít” szlogennel indított tájékoztatási kampányt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A szövetség ennek keretében arra kívánja biztatni a magyar vagy etnikai szempontból vegyes családokat, hogy gyermekeiket magyar iskolába, magyar osztályba írassák. Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatási kérdésekért felelős főtitkárhelyettese lapunknak megvilágította a kampány okait és körülményeit, elsősorban azokat, amelyek a szövetség által kivívott új oktatási törvény ránk vonatkozó előírásaiból erednek, és amelyek kihasználása végeredményben rajtunk, magyar embereken múlik – „…Az előző években is odafigyeltünk arra, hogy tudatosítsuk az anyanyelvi tanulás fontosságát a romániai magyar családokban. Igény szerint támogattuk pedagógusoknak, szórványkollégiumok képviselőinek minden ilyen igyekezetét. El kell mondanom: kiváló munkát végeztek, a magyar iskolák választása mellett nem csak ésszerű, közérthető érveket mondtak a szülőknek vagy iskolaválasztó tizenéveseknek, hanem tájékoztatták őket minden továbbtanulási lehetőségről, olykor pályaválasztási tanácsokat is adtak. Például a tavaly az anyanyelv iránti elkötelezettségéről és lényeglátásáról ismert nyelvészprofesszor, Péntek János juttatott el levelet a magyar szülőkhöz. Most sok minden megváltozik az oktatásban, főleg az új törvény miatt. Újfajta, átfogó tájékoztatás is szükséges, sok szereplő, közvetítő bevonásával…” (Szabadság)
Ü Rókaprém – „Már megint nyakig vagyunk a politikában. Az újságíró bele akar énekelni a kórusba, ahogy a városi ember ki akar menni a tüntetésre, mert meg kell mutatni, melyik oldalon van a nagyobb tömeg. Ebből majd értenek a politikusok, és akkor elindulunk a jó irányba, és… Már megint nyakig vagyunk a politikában. Az újságíró bele akar énekelni a kórusba, ahogy a városi ember ki akar menni a tüntetésre, mert meg kell mutatni, melyik oldalon van a nagyobb tömeg. Ebből majd értenek a politikusok, és akkor elindulunk a jó irányba, és… Már megint feltűnően két táborra vagyunk szakadva, s most már beleszámolódnak a kisebbségbe trianonult magyarok is. Egy a tábor, egy a zászló? Legtöbben a csalódottak vannak…” 8Krebsz János (ÚMSZ)
Ü Szociál-liberális librettó – „A választások egybevonását az alaptörvénybe ütközőnek kimondó alkotmánybírósági döntéssel az ellenzék némi levegőhöz jutott. A taláros testület véleménye azt is nyilvánvalóvá tette, hogy az államfői kezdeményezés nyomán a választások összemosásáért a parlament előtt felelősséget vállaló kormányfő fittyet hányt az alkotmányra, akárcsak a törvényhozás ki tudja, hányadik megkerülése fölötti örömükben tenyerüket vörösre tapsoló narancsvörös honatyák…” 8Bogdán Tibor (ÚMSZ)
Ü Válaszúton csapdában – „Az a néhány ezer ember, aki már másfél hete minden este a nagyvárosok utcáin, terein tüntet, nem az ellenzéket támogatja, hanem a teljes politikai osztályt kárhoztatja…” 8Ambrus Attila (ÚMSZ)
Ü Szlovákiai viszonylatban az is a Smerre szavaz, aki nem szavaz – már az első számolási fordulóban – Irány az alkotmányos többség? – „Igaz, nem felméréseket, hanem választásokat kell nyerni, a felmérések mégis fontosak. Elsősorban azok a felmérések, amelyek a pártközpontok stábjainak készülnek és az életben nem látnak napvilágot (ha most valamely párt azt mondja, hogy neki ilyen nincs, akkor az amatőrizmus minősített esetével van dolgunk). De azon felmérések sem elhanyagolhatók, amelyek egyre sűrűbben jelennek meg a honi médiában. Igaz, jobbára nem találják el a leendő eredményeket, mindenesetre a választói magatartást igenis befolyásolják. Ha egy párt folyamatosan a megválaszthatósági küszöb alatt teljesít, senki nem veszi komolyan. Bezzeg amint 5 százalék fölé kerül, megjelennek nála a politikai újságírók, ragozzák a nevét, „helyzetbe kerül”. Ha tehát gazdag háttérember lennék egy kis párt hátterében, biztosan megvásárolnék egy hangzatosabb nevű ügynökséget, és elérném, hogy pártomat 5 százalék fölé helyezzék. A többit az önjáró médiahisztéria elintézi helyettem. S mérget vennék rá, volt már ilyen gyakorlat a szlovák demokratikus politika 22 éves történetében…” 8Lovász Attila (Új Szó)
Ü Amikor a megmagyarázhatatlant próbálják megmagyarázni – „Havi több mint 50 000 kunás nettó jövedelme mellett Sóját a kiváltságos, 10 ezer kunás nyugdíj is várja – Múlt heti lapzártánkkal egy időben a Jutarnji listnek adott interjújában Sója azt nyilatkozta, azért ment el nyugdíjba, mert nem tudta, sikerül-e újra megnyernie a választást. Szóval minden MESZ-es hazug híreszteléssel szemben, a Medgyessy-, Gyurcsány- és Kosor-kormány általi anyagi támogatás mellett is Sója úgy gondolta még novemberben is, hogy elveszíti a választást a HMDK-val szemben, ezért jobb, ha minél előbb, mielőtt még jönne egy új kormány, amely megszüntetné a kedvezményes nyugdíjakat, nyugdíjba vonul. És ezt meg is tette, saját elmondása szerint 2011 novemberében. Mi ezzel a gond? – kérdezhetnék egyesek…” 8Jankovics Róbert (ÚMKÚ)
Ü EU, áremelések, újabb háború – „Bent jobb, mint kint – mondják a legtöbben azon országok polgárai közül, amelyek nemrég csatlakoztak az Európai Unióhoz: Szlovéniában, Szlovákiában, Romániában és Magyarországon. Horvátország is úgy döntött, 2013-ban tagállam kíván lenni. Azoknak, akik vasárnap elmentek szavazni, kétharmada a tagság mellett tette le a voksát, aki meg nem ment el, azt valószínűleg hidegen hagyta, milyen eredmény is fog születni. A fent említett országok állampolgárai – és higgyék el, az ő helyzetük sem rózsás – azt is mondják, könnyű mindent az EU-ra fogni, és újjal mutogatni, sőt könnyebb, mint saját tehetetlenségünket vagy alkalmatlan kormányunkat hibáztatni. A legtöbben azt állítják, hogy ugyan vannak hátrányai az EU-nak, de azok eltörpülnek a pozitívumai mellett, amelyekkel természetesen tudni kell élni. Néhányuk véleményét olvashatják is ebben a számunkban. Mivel Horvátországban pozitív döntés született az EU-val kapcsolatban, ezért az új kormánynak nincs többé oka az óvatosságra, úgyhogy rögtön léptek is: március 1-jétől 23-ról 25%-ra emelkedik a PDV, a kereskedők emiatt mintegy 10%-kal fogják emelni az árakat. A tejre, a kenyérre és a gyógyszerekre ez nem vonatkozik, ott marad továbbra is a 0% -os adó, viszont meglepődnék, ha valamilyen oknál fogva mégsem emelnének ezen termékek árain, hisz most van rá lehetőségük, és ezt is rá lehet fogni az EU-ra!…” 8Kriják Krisztina (ÚMKÚ)
Ü Mert bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép… – „Hetven éve annak, hogy a magyar csapatok a Délvidék visszacsatolásakor háborús bűnöket követtek el, főleg a vajdasági zsidósággal és a szerbséggel szemben. A mai napig nincs megnyugtatóan tisztázva, hogy pontosan hány ember is esett áldozatául az újvidéki razziának. A magyar vérengzést azonban hatványozott bosszú követte Tito partizánjai részéről. Ennek a tragikus történelmi adok-kapoknak a kutatását próbálta a két állam történészekből álló bizottságokra bízni, mintegy kivonva a problémát a politika területéről. Ez azonban nem igazán sikerül. A kerek évfordulóra való újvidéki emlékezésre ezúttal nem a szerb-magyar konfliktus árnyéka vetődött, hanem a szerb pravoszláv egyház és az újvidéki önkormányzat vitája. Mindkettő magának kívánta a főszerepet a megemlékezésen, és úgy tűnik, hogy ebből a politikai vitából a pravoszláv egyház került ki győztesen…” 8Andócsi János (ÚMKÚ)
Ü Hová tűntek a százalékok? – “Nézi az ember a Focus közvélemény-kutató ügynökség tegnap nyilvánosságra hozott adatait és el-elgondolkodik fölöttük. 2010-ben szerzett tapasztalatai alapján tudja, hogy nem szabad ezeket az adatokat készpénznek venni, de azt is sejti, hogy félvállról sem szabad vennie őket. Valahol a fontos, de nem teljesen megbízható támpontok kategóriájában lehet őket elhelyezni” – kezdi blogbejegyzését Csáky Pál. “Azt mondja az újság, hogy az a hír, hogy a Most-Híd bekerülne a parlamentbe, az MKP meg nem. Nos, első látásra, felületes ránézéssel így is lehet interpretálni a január eleji eredményeket. Én meg nézem a Focus honlapján a részletesebb eredményeket, és kicsit mást látok. A január 9 és 16-a között megtartott közvélemény-kutatás feldolgozásakor ugyanis – mint rendesen – kiszámították az ún. megbízhatósági intervallumot is. A nyilvánosságra hozott szám ugyanis egy jelentős hibaszázalékkal terhelt számsor középarányosa – ami azt jelenti, hogy kb. száz megkérdezett magyar nemzetiségű polgár kinyilvánított véleménye alapján próbálják megmondani, hogy gondolkodhat a mintegy félmilliós szlovákiai magyar társadalom…” (Szabad Újság)
Dokumentumok, tájékoztatók, közlemények
Ü Csehországi magyarok kiállása Magyarország mellett – A csehországi Együttélés Magyar Nemzeti Tagozata által előterjesztett közös nyilatkozatot fogadtak el a csehországi magyar szervezetek, melyben kiállnak Magyarország mellett – „A Cseh Köztársasában élő magyarokat tömörítő érdekvédelmi és képviseleti szervezetek, nevezetesen a Coexistentia – Együttélés Politikai Mozgalom Magyar Nemzeti Tagozata, a Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetsége, a Cseh-Magyar Kereskedelmi Kamara, a Csehországi Magyar Orvosok Társulata, a Prágai Református Missziói Gyülekezet és a Görgey Artúr Társaság nagy aggodalommal követik az utóbbi időben Magyarország ellen irányuló bírálatokat az Európai Bizottság és egyes EU-tagországok politikusai, illetve bizonyos érdekkörök részéről, valamint az azokat tetőző, sok esetben teljesen megalapozatlanul elmarasztaló, elfogult támadásokat a hírközlő szervek részéről…” (Felvidék.ma)
Helyrajz
Ü A barcasági csángók – Hétfalu gyűjtőneve annak a hét barcasági csángó-magyar falunak, amelyek lakosai a történelem forgatagában, a végvárak védelmében igyekeztek megőrizni önazonosságukat ebben a különleges világban, amelybe a Barca, Olt, Feketeügy, Tatrang folyók, valamint a Kárpátok, a Kárpát-kanyar összezárt magyarokat, szászokat és románokat (emagyar.net)
$ Elemzés, háttér
Ü Negatívabb lett a cigánykép a sajtóban – „Szinte teljesen érzéketlenné vált a cigányokat érő diszkriminációra a magyar média 2011-re, a cikkek és tudósítások harmada a bűnözéssel köti össze a romákat, ilyen rossz arányra utoljára 1988-ban volt példa” – mutatja egy évről évre elkészülő felmérés. Eszerint a Jobbik előítéletes kommunikációja mellett a szalonképesebb beszédbe csomagolt megbélyegző megnyilvánulások már senkinek sem szúrnak szemet. „A roma kultúra bemutatása pedig felerészben cigány hírességekről szóló bulvárhírekből áll” – állapítja meg a kutatás, amely azt vizsgálja, hogyan kezeli a cigányságot a sajtó. „Ma már egyértelműen a bűnözéshez kapcsolódik legnagyobb arányban a romák megjelenése a sajtóban” – állapítja meg a „Szélre tolva” címmel most nyilvánosságra hozott, a cigányok médiában való megjelenését bemutató vizsgálatát Bernáth Gábor médiakutató, a Roma Sajtóközpont korábbi igazgatója és Messing Vera, az MTA szociológiai kutatóintézetének munkatársa. A kutatók évről évre elvégzik ugyanezt a vizsgálatot. A legfontosabb változás a korábbiakhoz képest, hogy ma már egyértelműen a bűnözéshez kapcsolódik a legnagyobb arányban a romák megjelenése a sajtóban. Míg 2000-ben még a megjelent cikkek 37 százaléka foglalkozott a romákat érő diszkriminációval, előítéletekkel, és 25 százaléka a bűnözéssel, tíz év alatt az az arány megfordult: a bűnözésről szólt a cikkek 37 százaléka, a diszkriminációt pedig csak 23 százalék vetette fel. 2000-ben még csak a cikkek 18 százaléka szólt arról, hogy az aktuális kormány vagy a politika hogyan kommunikál a romaügyről, 2011-ben már 33 százalék. Vagyis 2011-ben a romákkal kapcsolatos hírek alapvetően vagy a bűnözésről szóltak, vagy arról, hogy a politika mit gondol a témáról (Origo)
Ü A szlovák Gorilla legendája – Szlovákiát az elmúlt hetekben a Gorilla ügy tartja folyamatosan lázban. Sokan az évtized botrányának tartják, mások a Meciar-időkhöz hasonlítják és egyre nő azoknak a száma, akik pont a nyilvánosságra került hetven oldalas dokumentum olvasása után döntenek úgy, hogy nem vesznek részt a márciusi választásokon. A Gorila és Gorila 1 fedőnevű állítólagos titkosszolgálati dokumentumokból az derül ki, hogy az elmúlt tíz évben kormányzó – különböző pártállású – politikusok mind Szlovákia egyik legbefolyásosabb cégbirodalmának, a Pentának a befolyása alatt álltak. A dossziék olyan lehallgatások leiratait tartalmazzák, amelyeket állítólag a titkosszolgálat, a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) végzett 2005 és 2009 között egy pozsonyi „konspirációs lakásban”, a Vazovova utcában. Ezen a helyszínen találkozgattak a Penta emberei a legkülönbözőbb kormánypárti és ellenzéki politikusokkal… A Híd és az MKP választások előtti sárdobálását csak fokozták az akták. A Gorilla-iratok időszakában a magyarok képviselete még egységesen az MKP által történt, azóta többen a Híd pártba soroltak át. Ahogy a Bumm.sk felvidéki hírportál ismertette, “több téma kapcsán is előkerülnek tehát egykori MKP-s politikusok, többek közt a privatizációhoz kapcsolódva: ezek értelmében a Nyugat-Szlovákiai Energiaszolgáltató magánosítását az MKP-hoz közeli személyek végezték, egész pontosan Világi Oszkárnak lehetett köze a tranzakciókhoz… (Index)
Ü Inkluzívan innoválni – Miről szól az Erdély 2020 fejlesztési terv? – A problémák számbavételéről, egy lehetséges jövőképről és a konzultációkról. A cél, hogy az a tömérdek EU-s pénz, ami majd befolyik, jó helyre jusson. “Az uniós felzárkózás útja: Erdély fenntartható fejlődésének tervezése, a közép- és hosszútávú tervek összehangolt megvalósítása. Helyzetfelmérésre van szükségünk, ezért a települési és megyei szinteken már létező elemzéseket egy általános – erdélyi szintű – diagnózisba kell ötvözni” – tartalmazza az RMDSZ Gazdasági Tanácsának tervét beharangozó sajtóközlemény. Tulajdonképpen az erdélyi szükségleteket és a lehetséges megoldási útvonalakat írja körül a vitairat. A stratégiát olyan kulcsszavak fémjelzik, mint a szülőföld, jövőkép, gyarapodás, jólét, biztonság, fenntartható fejlődés, felzárkózás, szinergia és még sorolhatnánk. A terv által előrevetített utópisztikus kép egy itthon kiteljesedő közösséget ábrázol, ahol magas a foglalkoztatottság és a termelékenység, valamint erős a társadalmi kohézió. Kiemelik, hogy ehhez fejlesztési terveket kell megfogalmazni, majd – hogy valamit érjenek is – végre is kell hajtani őket… (Pénzcsinálók.ro)
Cikkek
& Sajtóközlemény – Megalakult az Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztala (AMSZK)
Bécs, 2012.01.26.
Bécsben, 2012 január 20-án 23 ausztriai magyar egyesület több mint egy éves egyeztetés után megalakította az Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztala (AMSZK) nevet viselő fórumot.
Az alapító egyesületek Együttműködési Megállapodást kötöttek.
A preambulum szerint:
„Az Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztala az ausztriai magyar egyesületek és szervezetek összefogó és érdekegyeztető fóruma, amelyen keresztül megvalósul a magyar közösség kollektív joga a képviselethez az identitás megőrzésében, a magyar nyelv ápolásában, az oktatás, az információ és a kultúra területén.”
A demokratikus szavazással létrejött 7-tagú Képviseleti Bizottság tagai: Andorka Rudolf, Hofer József, Hollós József, Mentsik Szilvia, Oberhofer Fritz, Plank József és Tőkés Enikő, ügyvezető elnökké Hollós Józsefet választották.
Az AMSZK működését 6 munkacsoportban kívánja kifejteni:
Oktatási Nevelési Ifjúsági és Nyelvápolási Munkacsoport
Magyar-magyar Kapcsolati Munkacsoport
Információs és Kommunikációs Munkacsoport
Egyházi Munkacsoport
Kulturális Munkacsoport
Gazdasági Munkacsoport
Az Információs és Kommunikációs Munkacsoport vezetésével Szemerédi Tibort bízta meg ideiglenesen a Képviseleti Bizottság.
További részletes információ: tibor@szemeredi.eu Ûvissza
& Janukovics részt kíván venni a NATO-csúcson
www.umdsz.uz.ua /Ukrajinszki Novini/2012.01.26.
Viktor Janukovics fel szeretné keresni az Amerikai Egyesült Államokat, hogy részt vegyen az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (North Atlantic Treaty Organisation — NATO) májusra tervezett csúcstalálkozóján. Erre lehet következtetni abból a levélből, amelyben az ukrán államfő köszöntötte a születésnapját ünneplő Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkárt.
„Remélem, hogy lehetőségem lesz arra, hogy a NATO chicagói csúcstalálkozóján személyesen is találkozzam Önnel, s megvitassuk együttműködésünk időszerű kérdéseit” — áll a levélben.
Viktor Janukovics emellett azon reményének ad hangot, hogy tovább fejlődnek Ukrajna és a NATO építő jellegű kapcsolatai. Ûvissza
& A francia emberi jogi nagykövet kételkedik a társulási megállapodás parafálásában és ratifikálásában
www.umdsz.uz.ua /UKRINFORM/2012.01.26.
Az emberi jogok ukrajnai helyzete kétségessé teszi, hogy sor kerül az Európai Unió és Ukrajna közötti, ez utóbbi társult tagságáról szóló megállapodás parafálására, illetve a tagállamok parlamentjei általi ratifikálására — közölte mai, párizsi sajtótájékoztatóján François Zimeray francia emberi jogi nagykövet, aki a múlt héten járt Ukrajnában.
„Senki nem tud olyat elképzelni, hogy parafálják, aláírják, vagy ratifikálják az előkészített társulási megállapodást, amíg fennmarad a jelenlegi helyzet (az emberi jogok terén)” — közölte a nagykövet.
François Zimeray ugyanakkor kizártnak tartja, hogy szankciókat alkalmaznának Ukrajnával szemben az emberi jogokkal kapcsolatos helyzet romlása esetén. „A „szankció” szó nem szerepel az én szótáramban” — húzta alá, hozzátéve, hogy a maga részéről mindent megtesz az emberi jogok érdekében, „s egészében véve ez Ukrajna legnagyobb érdeke is”. Ûvissza
& Jacenyuk képviseli az ukrajnai ellenzéket Davosban
www.umdsz.uz.ua /Interfax-Ukraina/2012.01.26.
Arszenyij Jacenyuk, az ukrán parlament tagja, a Változások Frontja vezetője ismerteti majd meg az ukrajnai helyzettel az idei davosi Világgazdasági Fórum résztvevőit.
„Két feladatom van: az egyik az, hogy tájékoztassak az egyesült ellenzék álláspontjáról az ukrajnai történések kapcsán, a másik pedig, hogy részt vegyek a világ, ezen belül Ukrajna gazdasági jövőjéről tartandó vitában” — közölte az ellenzéki politikus.
A pártelnök elmondása szerint ő az egyesített ukrajnai ellenzéket képviseli majd Davosban. „Egyeztettük ezt a Batykivscsinával. Grigorij Nemirja, ez utóbbi alelnöke is meghívást kapott, ám ő Strasbourgba utazik (az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének ülésére).
Arszenyij Jacenyuk arról is tájékoztatott, hogy a Világgazdasági Fórumon számos találkozón is részt vesz majd. Megbeszélést folytat például Carl Bildt svéd külügyminiszterrel, valamint Soros György ismert amerikai üzletemberrel is. Ûvissza
& Sztavnyijcsuk: az ellenzékiek is tagjai lehetnek az Alkotmányozó Gyűlésnek
www.umdsz.uz.ua /UNN/2012.01.26.
Az Alkotmányozó Gyűlésnek tagjai lehetnek mindazon politikai erők képviselői, amelyek elnyerték a választópolgárok támogatását a legutóbbi választásokon, így az ellenzékiek is — közölte mai sajtótájékoztatóján Marina Sztavnyijcsuk, az ukrán államfő tanácsadója, az államelnöki adminisztráció alkotmányos és jogi modernizálás kérdéseivel foglalkozó főosztályának vezetője.
„Nem csak jogászok dolgoznak majd az Alkotmányozó Gyűlésben, hanem más, társadalompolitikai kérdésekkel foglalkozó szakemberek is. A Velencei Bizottság javaslatára politikusok is tagjai lesznek, elsősorban azon politikai erők részéről, amelyeknek frakcióik, csoportjaik vannak a Legfelsőbb Tanácsban. Emellett a széleskörű politikai párbeszéd kialakítása érdekében Alkotmányozó Gyűlés tagjai lesznek azon politikai erők képviselői is, amelyek eléggé nagy támogatottságot kaptak az emberek részéről a legutóbbi országos választásokon, s 100 ezer szavazatnál többet szereztek” — közölte az ukrán elnök tanácsadója. Elmondása szerint ugyanakkor jogászoknak kell kitenniük a testület tagjainak több mint felét.
Marina Sztavnyijcsuk arról tájékoztatott, hogy az érintett politikai erőknek 2012. április 16-ig kell javaslatokat tenniük képviselőiket illetően. Ûvissza
& EU: szolidáris kisebbségek
ÚMSZ | 2012-01-26 11:36:07
Fontos lépés történt tegnap Brüsszelben a kisebbségek védelme érdekében: Wink-ler Gyula EP-képviselő bemutatta az RMDSZ és az Európai Nemzetiségek Föderális Uniójának közös nyilatkozatát, amely együttműködésre kéri fel az európai őshonos kisebbségi szervezeteket az EU-s kisebbségi keretszabályozás megalkotását célzó állampolgári kezdeményezés kivitelezésében.
Fontos lépés történt tegnap Brüsszelben a kisebbségek védelme érdekében: Wink-ler Gyula EP-képviselő bemutatta az RMDSZ és az Európai Nemzetiségek Föderális Uniójának közös nyilatkozatát, amely együttműködésre kéri fel az európai őshonos kisebbségi szervezeteket az EU-s kisebbségi keretszabályozás megalkotását célzó állampolgári kezdeményezés kivitelezésében. A polgári kezdeményezés a Lisszaboni Szerződés által létrehozott jogi eszköz, amely az unió legkevesebb egymillió állampolgárának lehetővé teszi, hogy az EB hatáskörébe tartozó kérdésekben jogalkotást kérjen.
Az uniós jogi eszköz 2012. április elejétől lép életbe. „Ezért is sürget az idő” – nyilatkozta tegnap az ÚMSZ-nek Winkler Gyula. Az RMDSZ-es EP-képviselő a közös nyilatkozatot kerekasztal-megbeszélésen mutatta be, amelyen az Európai Parlament kisebbségi frakcióközi munkacsoportjának számos tagja, a FUEN vezetősége és több érdeklődő vett részt. A rendezvényen az RMDSZ-t Winkler Gyula mellett Sógor Csaba EP-képviselő, Markó Attila államtitkár, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának vezetője és Vincze Loránt nemzetközi kapcsolatokért felelős titkár képviselte.
Az értékek közös nevezője
A nyilatkozathoz csatlakozott a kisebbségi frakcióközi munkacsoport vezetősége, az európai nemzetiségek ifjúsági szervezete (YEN) és a Dél-tiroli Néppárt is. A dokumentum hivatkozik a Lisszaboni szerződésre, amely a kisebbségeket európai értéknek nevezi, utal azokra a nehézségekre, amelyekbe hazai érdekérvényesítő erőfeszítéseik során a kisebbségi szervezetek ütköznek, a kisebbségi közösségek fogyására és fenyegetettségükre, a gazdasági válság által egyre nehezebb helyzetbe kerülő kisebbségi oktatási, kulturális és médiaintézményekre, ugyanakkor az európai jó gyakorlatok hasznosításának hiányára. Mindezek tükrében a nyilatkozat az őshonos nemzeti kisebbségek megmaradása és védelme érdekében felkéri az európai kisebbségi szervezeteket és népcsoportokat, hogy csatlakozzanak egy összeurópai sikeres aláírásgyűjtési kampányhoz.
Az EP-képviselő a kezdeményezés hátteréről az ÚMSZ-nek elmondta: az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa 2011. április 3-án határozta el az állampolgári kezdeményezés jogintézményére is támaszkodó európai kisebbségi keretszabályozás megalkotását. Az RMDSZ a FUEN tavaly júniusi kongresszusán az európai kisebbségi szervezet tagjaként határozatot javasolt kisebbségi tematikájú európai állampolgári kezdeményezés elindítására. Ezt követően széles konzultáció kezdődött a Kárpát-medencei magyar kisebbségi szervezetekkel és más európai őshonos kisebbségekkel. „A kétoldalú találkozókon minden megkeresett szervezet egybehangzóan támogatta a keretszabályozás megalkotását igénylő indítvány tervét” – mondta Winkler. Az EP-képviselő szerint a tegnapi találkozó fő üzenete a szolidaritás szükségessége volt. „Meg kell találnunk az európai őshonos nemzeti kisebbségek érdekeinek közös nevezőjét, és ebben már erős partnereink vannak” – magyarázta.
Húsz hónapos procedúra
A brüsszeli kerekasztal-beszélgetésen Markó Attila a korábbi kisebbségi kezdeményezések tartalmát ismertette, és megállapította, hogy a bennük foglalt javaslatok ma is érvényesek, még akkor is, ha nem sikerült elfogadtatni az Európai Unió intézményeivel. Markó Attila úgy fogalmazott, hogy a mostani kezdeményezés során érdemes lesz hasznosítani az Európai Tanács és az EBESZ kisebbségi tematikájú szabályozásait.
Vincze Loránt ismertette az állampolgári kezdeményezés részleteit, a szükséges technikai lépéseket. Hangsúlyozta, hogy tekintettel kell lenni a különböző határidőkre, összességében a kezdeményezés húsz hónap alatt kivitelezhető – összegezte a nemzetközi kapcsolatokért felelős titkár.
A rendezvényt és a kezdeményezést üdvözölte Tabajdi Csaba, a kisebbségi frakcióközi munkacsoport új társelnöke, méltatva az RMDSZ javaslatát. Jan Diedrichsen, a FUEN igazgatója köszönetet mondott az RMDSZ kezdeményezéséért, és a szervezet 90 tagjának támogatásáról biztosította az új tervet. Ûvissza
Készítette: Boér Krisztina
[1] a Figyelőben előforduló rövidítések: |
- Nsz = |
Népszabadság |
- MN = |
Magyar Nemzet |
|
- MH = |
Magyar Hírlap |
|
- Nszv = |
Népszava |
|
- EH = |
Esti Hírlap |
|
- MaNcs = |
Magyar Narancs |
|
- ÉS = |
Élet és Irodalom |
|
- VH = |
Vasárnapi Hírek |
|
- Vg = |
Világgazdaság |
|
- Ng = |
Napi Gazdaság |
|
- MR = |
Magyar Rádió |
|
- NYEST= |
Nyelv és Tudomány |
|
- ÚMSZ = |
Új Magyar Szó |
|
- ÚMKÚ = |
Új Magyar Képes Újság (Eszék) |
|
- KISZo = |
Kárpáti Igaz Szó |
|
- SZFÚ = |
Szatmári Friss Újság |
|
SZÚonline= |
Szabad Újság Online |
|
- SZMH = |
Szatmári Magyar Hírlap |
| A Figyelőben szemlézett külhoni sajtó | |
| Románia | Bihari Napló, Erdon.ro, Erdély.ma, Hargita Népe, Háromszék, Krónika, Új Magyar Szó, Nyugati Jelen, Szabadság, Transindex, Reggeli Újság, Manna.ro, Erdélyi Napló, Erdélyi Riport, Központ.ro, Szatmári Friss Újság, Szatmári Magyar Hírlap |
| Szlovákia | Új Szó, Felvidék.ma, Szabad Újság, Szabad Újság Online, Bumm.sk, Paraméter.sk, Komáromi Lapok, Hírek.sk |
| Szerbia | Magyar Szó, Hét Nap, Pannon RTV, Vajdaság.ma |
| Horvátország | Új Magyar Képes Újság, Magyar Egyesületek Szövetsége |
| Szlovénia | Népújság (Lendva), Muravidéki Magyar Rádió |
| Ukrajna | Kárpáti Igaz Szó, Kárpátalja, KárpátInfo, Beregi Hírlap, Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség – Hírek, Kárpátalja.ma |
| Ausztria | Bécsi Napló |
[1] szociológus
Magyarország
Ü Magyarország biztonságpolitikai kihívás – Eurasia Group – Magyarországot összeurópai biztonságpolitikai kihívásnak tartja a legbefolyásosabb amerikai politikai, gazdasági tanácsadója, az Eurasia Group főigazgatója. Az alapblog.hu-nak adott interjúban David Gordon – a korábbi republikánus kormány külügyminisztériumának fő stratégája, a CIA ex-igazgatója – azt mondja, hogy a következő hónapokban enyhül ugyan a feszültség Brüsszel és Budapest között, de az év második felében az ismét kiéleződik. Jövőre azonban e küzdelem már nem végződhet másként, mint hogy az akkori magyar kormány teljes mértékben felsorakozik az európai értékközösség több tagja mellé (Klubrádió)

Mi a véleményed?
Nincsenek vélemények.