Évértékelõt tartott tegnap Petõ Csilla parlamenti képviselõ. Mind a parlamenti, mind a területi – irodai, közéleti – tevékenységérõl beszámolt az újságíróknak. Elõször parlamenti munkájának jelentõségét hangsúlyozta, amely által a nagyváradi választókörzetében lakóknak, illetve a nagyszalontai és tenkei irodáiban hozzáfordulóknak is segítséget tud nyújtani. A képviselõ fontosnak tartja az emberekkel való közvetlen kapcsolattartást, ezért fogadóóráin eddig minden kétségbeesett személyen megpróbált segíteni, illetve szaktanácsadásokat is szervezett számukra. Az emberek többnyire rendezetlen kárpótlási ügyek tisztázása miatt kértek tõle útmutatást, de segített már munkahelyet, gyorssegélyt is szerezni, ugyanakkor tanügyi kérdésekben is tanácsot adott a hozzá fordulóknak, s közbenjárt a Magyarországon szerzett oklevelek honosításainak ügyében is.
Petõ Csilla elmondta: közéleti tevékenységének fókuszában az egyházi, oktatási, jótékonysági, szociális és kulturális programokon való részvétel áll. Gyakran és szívesen tesz eleget a különbözõ célú jótékonysági felhívásoknak; anyagi hozzájárulásával elsõsorban a gyermekeket igyekszik támogatni. Emellett a vallásügyi minisztérium igazgatójával, Nagy Mihállyal együttmûködve – pályázati úton – mind a választókörzetében, mind Tenkén különbözõ összegekkel tudta támogatni az egyházakat, illetve a tenkei idõsek otthonát (étkeztetésre tízezer lejjel), ahol többek között 23 idõs magyar ember él. A pályázati úton idén elnyert összeg összesen 118 ezer lejre rúg.
„Ellenzéki politikusként az egyik legnagyobb megvalósításomnak tartom a nagyváradi színház megmentéséért tett lépéseimet. Ennek eredményeként ez ügyben megegyezés született a megye és a város vezetõsége között, és folyamatban van a színház felújítása” – mondta Petõ Csilla egykori szaktanfelügyelõ, aki célul tûzte ki a választókkal való szoros kapcsolattartást, és azt, hogy ne szakadjon el az oktatástól.
Az évértékelõt pezsgõbontással és újévi jókívánságokkal zárta a képviselõ hölgy.
Sükösd T. Krisztina-Reggeli Újság, 2009 december 31
Több mint száz közéleti személyiség, művész, egyházi vezető, sportoló, politikus látta el aláírásával az Összefogás a Duna Televízióért című dokumentumot, amelyben azt kérik a tulajdonos magyar Országgyűléstől és a kormánytól, hogy a Duna Televízió ne legyen folyamatosan kiszolgáltatva a politikai széljárásnak, az éves költségvetési vitáknak. Álláspontjuk szerint a televízió olyan különleges közszolgálati médium, „amely vigaszt nyújt szétdaraboltságunkért, rámutat közös szellemi égboltunk fénypontjaira, mindig, minden esetben keresi a konszenzust, és megteremti az összetartozás érzésének csodáját”.
E nemes ügy mellé állt Petõ Csilla parlamenti képviselõ is, aki egyike az aláíróknak.
http://www.dunatv.hu/sites/dunatv/mini/osszefogas/index.html#alairok
A Nemzet Televíziója november 27.-28.-29.-én tematikus összeállításokkal, színházi közvetítésekkel, dokumentumfilmekkel és adományvonal létrehozásával buzdított adakozásra, hogy megmeneküljön a fennállása 40. évfordulóját ünneplõ felvidéki teátrum. A világ magyarsága ismét kiállt a magyar kultúra ügyéért: öt kontinensrõl adakoztak a Duna Televízió nézõi, hogy megmentsék a Felvidék egyik legjelentõsebb színházát, amely anyagilag ellehetetlenült.
E nemes ügy mellé állt Petõ Csilla parlamenti képviselõ is, aki egyike azoknak az adományzóknak akik segítséget nyújtottak a kassai Thália Színháznak.
http://www.dunatv.hu/sites/dunatv/mini/kassa/felajanlasok.html
Hivatalosan is megnyitották a fotóstúdiót az Ady Endre utca 48. szám alatt. Két fiatal hölgy közös vállalkozása, név szerint: Tõrös Vig Emese és Schuster Orsolya. A megynyítót megtisztelte jelenlétével Petõ Csilla parlamenti képviselõ is. Esküvõi és portré képeket egyaránt készítenek, képeikbõl most kiállítást is rendeztek. Többek között a stúdió ajándékboltként is üzemel. Céljuk az, hogy a képeik minél kifejezõek, különlegesek és egyediek legyenek. Különbözõ rendezvényeken is vállalnak fotózásokat. Várnak olyan fiatal tehetséges fotómûvészek jelentkezéseit, akik képeiket jelképes összegért kiállítják. A fotóstúdióba nagy szeretettel várják az érdeklõdõket.
LUKÁCS KRISZTA – Bihari Napló, 2009 december 15
A Szent Antal gyermekotthonban több mint 80 gyermek él. Õsztõl talán sikerül még két házat átadni, s akkor száz gyermek lesz az intézmény lakója. Megsegítésükre adományestet szerveznek.
Szombaton este (december 12), a kultúrházba érkezõket a Szent Ferenc Alapítvány által mûködtetett gyermekotthon kis lakói fogadták, majd az ünnepi mûsor elsõ perceiben Takó Csilla köszöntötte a megjelenteket. Vállalkozók, intézményvezetõk, egyesületek képviselõi és városvezetõk foglaltak helyet a teremben, az adományestet megtisztelte jelenlétével Petõ Csilla képviselõ, s a házigazdák részérõl Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, az alapítvány létrehozója is jelen volt.
Tovább »