Egy közösség jövője nemcsak a politikai egységtől, hanem szellemi erejétől is függ

Marosvásárhelyen zajlott a Magyar Tannyelvű Iskolák Hetedik Tantárgyversenye

Egy közösség jövője nemcsak a politikai erejétől és politikai egységétől függ, hanem az adott közösség szellemi erejétől is, attól, hogy mekkora potenciállal rendelkezik abban a romániai, európai és az önmagunkkal is folytatott versenyben, amelyben nap mint nap helyt kell állnunk – jelentette ki Markó Béla szombaton Marosvásárhelyen, a Magyar Tannyelvű Iskolák Hetedik Tantárgyversenyének ünnepi megnyitóján. A Bolyai Farkas Líceumban megrendezett rangos tantárgyvetélkedőn huszonnyolc magyar tannyelvű iskola kétszáznál több diákja hat tantárgyban mérte össze tudását, tehetségét.

A megnyitón oklevelet nyújtottak át a verseny fővédnökének, Markó Bélának, köszönetképpen azért, hogy kezdeményezésére az oktatási minisztérium akkreditálta a magyar iskolák tantárgyversenyét.

Nincsen nemesebb verseny, mint összemérni tudást és felkészültséget– mondta a megnyitón a politikus, aki a továbbiakban úgy fogalmazott, a közösség jövője attól függ, hogy „tudunk-e magunknak olyan szellemi építményt teremteni, amely segítségével helytállunk a romániai és európai és az önmagunkkal folytatott versenyben” – szögezte le. “Mi kiépítettünk egy  komoly magyar nyelvű oktatási rendszert, hiszen Romániában ma több mint 6o önálló magyar iskola működik, és azt gondolom, most a legfőbb célunk az kell legyen, hogy minél jobb magyar nyelvű oktatást biztosítsunk ezekben az intézményekben, ezek a tantárgyversenyek pedig ezt a célt szolgálják – mutatott rá az RMDSZ politikusa.

A rendezvényen beszédet mondott dr. Dávid László, a Sapientia EMTE rektora is, aki köszönetét fejezte ki az RMDSZ-nek a Sapientia akkreditálása érdekében kifejtett hosszú és következetes munkájáért.

A tantárgyversenyt  ezévben is a Communitas Alapítvány támogatta.

Markó Béla: visszaélés a MOGYE-ra vonatkozó bírósági döntés

Visszaélés a bíróság döntése, amellyel felfüggesztette a MOGYE magyar karának létrehozására vonatkozó kormányhatározatot, a döntést természetesen meg fogjuk támadni – jelentette be Markó Béla szombaton, Marosvásárhelyen. Az RMDSZ volt elnöke közölte, kezdeményezni kell a per Marosvásárhelyről való áthelyezését is.

Mint ismeretes, a Marosvásárhelyi Táblabíróság pénteken felfüggesztette a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar és angol nyelvű orvosi és gyógyszerészeti karát létrehozó kormányhatározatot.

Markó Béla úgy értékelte, azért visszaélés a döntés, mert miközben az ügyet mindössze decemberben tárgyalja érdemben a bíróság, most „hihetetlen könnyedséggel” felfüggesztették a kormányhatározatot. „Meg kell kérdeznem: ezek szerint már tudják, hogy mi lesz decemberben az érdemi döntés?  Ha nem tudják, akkor miért függesztik fel a kormányhatározatot?  Ez azt jelenti, hogy megpróbálják legalább egy évvel elhalasztani az oktatási törvény alkalmazását az orvosi egyetemen, hiszen ha a bíróság akarata érvényesül, akkor ősszel nem tudna beindulni a magyar oktatás olyan szervezésben, ahogyan azt a törvény előírja. És persze meg kell kérdeznem, hogy az alkotmányos, törvényes jogokat hogyan lehetséges egy bíróságnak akár ideiglenesen is felfüggeszteni?  Természetesen meg fogjuk támadni a bíróság döntését- szögezte le.

Markó Béla úgy értékelte: aggasztó, hogy ma sok romániai politikus megkérdőjelezi az erdélyi magyarság jogát az anyanyelvű oktatáshoz, beleértve az orvosi képzést is, és fennáll a veszélye annak, hogy miután az elmúlt két évtizedben sikerült fokozatosan bővíteni az anyanyelvű oktatást, most megpróbálják szűkíteni ezeket a megszerzett jogokat. „Azt javasolom a romániai politikusoknak és döntéshozóknak, hogy gondoljanak arra, mit sikerült közösen elérnünk a kisebbségi jogok bővítése terén, és hogy továbbiakban is az etnikumközi együttműködés és nem az nemzetiségek közötti feszültségkeltés útján kell továbbhaladnunk – hangsúlyozta Markó Béla.

Kulturális értékeink határozzák meg jövőnket

Az erdélyi magyar közösség mindig is saját értékeire, hagyományaira, kultúrájára épített, ezek határozták és határozzák meg létünket hangsúlyozta Kelemen Hunor szövetségi elnök pénteken, a Szatmár megyei Tasnádon, ahol a Petkes József Galéria ünnepélyes megnyitóján vett részt. A tasnádi születésű festőművész nevét viselő galéria átadásával egy időben sor került a művész állandó kiállításának megnyitójára is a tasnádi Református Egyházközség gyülekezeti házában.

Petkes József festőművész világpolgár és lokálpatrióta, hiszen egy igazi alkotó, egy művész soha nem tud elszakadni szülőföldjétől, ez jelenti számára a szellemi és lelki menedéket, az igazi hátországot. Petkes Józsefet akvarellfestőként szülőföldje tája ihlette, és a Teremtőtől kapott tehetségét is a szülőföld szolgálatába állította” – méltatta a tasnádi művész munkásságát Kelemen Hunor.
Petkes József néprajzkutató, festőművész, Kolozsvárott végezte a művészeti középiskolát és a” Ion Andreescu” Képzőművészeti Főiskolát. Rajztanár volt Szucsáván és Moldvahosszúmezőn, majd szülőhelyén, Tasnádon, később Szatmárnémetiben. 1986-ban, a sorozatos hatósági zaklatások miatt kénytelen tárgyi néprajzi gyűjtőmunkáját abbahagyni, áttelepült Magyarországra, ma is ott él. Akvarelljeit 1957-től nemcsak Romániában és Magyarországon állította ki, hanem Hollandiában, Németországban, Lengyelországban, Ausztriában, Svájcban, Svédországban és a volt Szovjetunióban is.

A Petkes József nevét viselő galéria a tasnádi Református Egyházközség gyülekezeti házában kapott helyet, amelynek felújítási munkálatai idén áprilisban fejeződtek be. Kelemen Hunor szövetségi elnök az „összefogás kézzelfogható bizonyítékának” nevezte a gyülekezeti ház felújítását, hiszen az anyagi forrásokat az egyházközség és annak tagjai, valamint a helyi önkormányzat közösen teremtette elő. „Tasnádon egy erős magyar közösség él, akik építkeznek, értéket teremtenek. Nekem meggyőződésem, hogy az erdélyi magyar közösség tagjai előre, a jövőbe tekintenek. 2012 nehéz esztendő számunkra, ezért az egységre buzdítom Önöket. A mi egységünknek nincs alternatívája, bármi történjen is, mi képesek vagyunk haladni, építkezni” – hangsúlyozta beszédében az RMDSZ elnöke.

A Petkes József Galéria felavatásával egy időben került sor a festőművész állandó tárlatának a megnyitójára is. Petkes József több mint harminc akvarellt, személyes tárgyakat, okleveleket, tehát életművének egy jelentős részét adományozta a tasnádi egyházközségnek. Az ünnepélyes átadáson jelen volt Ft. Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, Nt. Nagy Sándor, a Nagykárolyi Református Egyházmegye esperese, Csehi Árpád, Szatmár megye Tanácsának elnöke, valamint a helyi önkormányzat magyar és román képviselői.

Szatmárt nem hagyjuk!

Kelemen Hunor szövetségi elnök az RMDSZ Szatmár megyei önkormányzati jelöltjeinek bemutatásán

Pénteken 18 órától, Szatmárnémetiben Kelemen Hunor szövetségi elnök jelenlétében került sor az RMDSZ Szatmár megyei jelöltjeinek a bemutatkozójára a Szakszervezetek Művelődési Házában.

Az elmúlt 22 esztendő legnehezebb önkormányzati választása előtt áll az erdélyi magyar közösség, az erre való felkészülésben mindenkire szükség van. Nekünk erős önkormányzatokra van szükségünk, hiszen itt dől el az, hogy hogyan élünk, milyen lesz a környezetünk, hogyan fejlődik a közösség. Mindezeket a döntéseket a helyi önkormányzatokban hozzák meg, ezt tudjátok jól. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség 2012-ben, egy nehéz kormányzati ciklus után azokra az eredményekre építhet, amelyeket a nehéz gazdasági válság ellenére is sikerült elérnünk. Mi arra a tapasztalatra építünk, amivel önkormányzati képviselőink rendelkeznek. Arra az elkötelezettségre építünk, ami bennünket, mindannyiunkat jellemez: elkötelezettség a magyar emberek iránt, a közösség érdekei iránt, elkötelezettség azon értékek iránt, amelyek bennünket meghatároznak. Építünk arra az összefogásra, arra az egységre, amely nélkül 2012-ben sem lehet erős magyar képviseletet biztosítani. Az önkormányzatokban van nekünk az erőnk, tehát ezekre kell nekünk építenünk” – hangsúlyozta a jelöltbemutatón Kelemen Hunor szövetségi elnök.
Az RMDSZ elnöke leszögezte, szükség van az elkötelezettség, a tapasztalat mellett az őszinteségre, a nyitottságra és odafigyelésre. „Az emberek problémáira kell nekünk odafigyelnünk 2012-ben is, és nem másokkal kell foglalkoznunk. Az emberek problémáira kell nekünk megoldást találnunk, és én bízom abban, hogy a mi önkormányzati jelöltjeink tudnak a problémákra megoldást találni. Mit ígérünk mi 2012-ben? Azt, hogy hűségesek leszünk a mi közösségünkhöz, azokhoz az emberekhez, akik bennünket megbíznak a vezetésükkel. Azt ígérjük, hogy 2012 és 2016 között sikeres önkormányzatokat fogunk vezetni, lesznek eredményeink. Közösséget kell és közösséget lehet építeni. Tudjuk ezt. De hiszünk-e abban, hogy 2012-ben képesek leszünk győzni? Hisztek-e abban, hogy 2012-ben, ilyen nehéz körülmények között is, amikor két magyar versenypárttal is meg kell méretkeznünk, képesek leszünk-e győzni? Én hiszek abban, hogy igen. Abban is, hogy a magyar emberek Erdély szerte azt akarják, hogy erős önkormányzataink legyenek. Hiszek abban, hogy Illyés Gyula itt Szatmárnémetiben győzni fog, hogy Csehi Árpád Szatmár megyében győzni fog, mint ahogy a teremben lévő több mint 30 település polgármesterjelöltünknek a győzelmében is hiszek” – fogalmazott a Szövetség elnöke.

A magyar-magyar versenyről szólva elmondta, 2008-ban is volt magyar-magyar verseny, Székelyföldön is és itt a Partiumban is. „Szilágy megyében talán éppen ezért nem lett magyar megyei tanácselnök. Ennek ellenére én 2008-ban is azt láttam, amit ma. Hogy lehet győzni! Most is. Mert jobbak vagyunk, felkészültebbek vagyunk, mert bírjuk a magyar közösség támogatását, tudjuk, hogy mit akarunk tenni, és tudjuk, hogy hogyan akarjuk céljainkat elérni” – emelte ki Kelemen Hunor. Folytatásképpen elmondta: „Változó időket élünk. Tegnap még kormányon voltunk, ma már ellenzékben vagyunk. Mind a kormányzás, mind az ellenzéki politika csupán eszköz. Eszköz arra, hogy a magyar közösség érdekeit megfelelőképpen képviseljük. Most ellenzékben vagyunk a Parlamentben, de nem lehetünk soha ellenzékben a magyar emberekkel, mert nekünk az egyedüli szövetségesünk az erdélyi magyar közösség. Kormányzatból kifele tartunk, ez nem tragédia. Mi tisztességesek voltunk végig, és biztos vagyok benne, ha őszintén beszélünk eredményeinkről, ha vállaljuk a sikertelenségeinket is, akkor az emberek ezt megértik. Tisztességesek voltunk a közösség irányába, tisztességesek voltunk az ország irányába és a partnereinkkel való kapcsolatban is. Lehet, hogy egyesek magyar úri gesztusnak tartják azt, hogy nem árultuk el politikai szövetségeseinket, de minket mindig is az elvhűség vezérelt. Igen, kitartottunk azok mellett, akikkel a MOGYE magyar karának a beindításához szükséges törvényes feltételeket megteremtettük. És én azt hiszem, hogy ez nem hiba, nem tévedés. Akkor, amikor ebben az országban a kormányzati többségek árulásra épülnek, szinte kirívó az, ha valaki hűséges. Bennünket, magyar politikusokat mindig is az egyenesség, az elvhűség és a kitartó munka jellemzett. Arra kérek minden jelöltet, hogy ezt képviseljék” – zárta beszédét az RMDSZ elnöke.

A rendezvényen Csehi Árpád megyei tanácselnök-jelölt és Illyés Gyula, Szatmárnémeti polgármesterjelöltje egyaránt bemutatta a megyei illetve helyi tanácsos-jelölteket, Kelemen Hunor pedig a Szatmár megyei községek és falvak polgármesterjelöltjeit hívta színpadra. Az RMDSZ Szatmár megyei szervezete a „Folytassuk együtt” szlogennel indul a június 10-i önkormányzati választásokon.
A rövidesen kezdődő kampányról szólva Kelemen Hunor kijelentette: „Az RMDSZ országos vezetősége arra törekszik, hogy 2012 végén ismét tudjuk használni a kormányzati eszközt, de ehhez minden magyar ember támogatására szükségünk van. Ehhez hitre, erőre és kitartásra van szükségünk. Rajtunk múlik, hogy megtudjuk-e tartani Szatmárnémetit, Tasnádot, Nagykárolyt, Szatmár megyét. Nektek ez a feladatotok itthon, mi pedig Bukarestben, a Parlamentben úgy fogunk dolgozni, hogy a megszerzett jogok ne sérüljenek, ne vesszenek el, de itthon ti kell biztosítsátok az erős önkormányzatokat. Ehhez kívánok mindenkinek sikeres kampányt! 22 év után is csak az lehet a célunk, hogy minden magyar emberre építsünk, minden jószándékú magyar embert magunk mellé állítsunk, beengedjük a szervezetbe, és hagyjuk, hogy együtt sikeresek legyünk. Építkezve, összefogva, megtagadva azt, hogy közösségünket szétverjék. Ezt mi nem hagyjuk!”

Majális 2012. Pető Csilla képviselői sátrának programja

Május 12, szombat:

-         11-13 óra között jogi tanácsadás Fenesi Tibor jogtanácsossal. Feliratkozni a 0359/179-460-as telefonszámon lehet naponta 9  13 óra között.

-         14-15 óra között: „Ép testben ép lélek” – sportolási lehetőségek Nagyváradon. Szaktanácsadás sportszakemberek részvételével.

-         16-18 óra között képviselői fogadóóra Pető Csilla képviselővel

11-18 óra között folyamatos jegyárusítás a képviselői sátorban a június 1-jei gyermeknap alkalmából szervezett Halász Judit koncertre!!!


Page 3 of 154«12345»102030...Last »