Csütörtök délelőtt nagyváradi irodájában évértékelő sajtótájékoztatót tartott Pető Csilla RMDSZ-es parlamenti képviselő. Országos és helyi ügyekre egyaránt kitért részletes beszámolójában.
Parlamenti tevékenységéről Pető Csilla elmondta: a tanügyi, sport és ifjúsági; valamint az esélyegyenlőségi szakbizottságoknak a tagja, a tavalyi évben pedig 7 politikai nyilatkozatot tett, 6 alkalommal kérdezett és interpellált, illetve 7 törvénykezdeményezés fűzödik a nevéhez. Aktívan közreműködött olyan előterjesztések megvitatásában, mint például a családon belüli erőszakra vonatkozó 2003-as törvény módosítása, az ebtartásról szóló törvény, vagy annak a javaslatnak a törvényerőre emelkedésének a megakadályozása, hogy az érettségi vizsgán megbukottakat felvegyék az egyetemre. Ugyanakkor napirend előtti felszólalásai voltak a népszámlálással, a nők szülési szabadság utáni munkahelyi beilleszkedésével és a bölcsődék működésével kapcsolatban. Arra figyelmeztette képviselőtársait, hogy Romániában veszélyben van a házasság és a család intézménye, és politikai felszólalásai voltak a kompenzált gyógyszerekre, valamint arra vonatkozóan, hogy mennyi helyet biztosítanak a magyar jelentkezőknek a rendőrakadémián.
Területi szerepvállalás
A területi szerepvállalásról elhangzott, hogy 18 fogadóórát tartott váradi, szalontai és tenkei irodáiban. Ezeken olyan problémák kerültek szóba, mint a kárpótlási ügyek rendezése, a munkahelykeresés, a szociális gyorssegély kiutalása vagy különféle egészségügyi gondok. Folytatódott a jogi tanácsadás és a volt munkaszolgálatosoknak az ingyenes tanácsadás. Azt is megtudtuk, hogy az elmúlt három évben 1043-an fordultak hozzá panaszaikkal, tavaly pedig 24 darab oklevél honosítása érdekében járt közbe a tanügyminisztériumnál. Közéleti munkásságára jellemző, hogy egyaránt részt vett egyházi, oktatási, jótékonysági, szociális és kulturális jellegű eseményeken, melyeket többnyire anyagilag is támogatott. Általában jelen volt a várad-rogériuszi és a tenkei református egyházközségek által szervezett ünnepségeken, tanácskozásokon, megemlékezéseken (előbbi esetében gondnoki minőségében is). Kiemelkedőnek nevezte, hogy felszólalhatott Brüsszelben azon az ünnepi rendezvényen, mely a 100 éves nőnap tiszteletére zajlott az európai parlamentben. Négy jótékonysági rendezvényt is szervezett a tavalyi advent és karácsony idején, és jó kapcsolatot ápolt a helyi és országos médiákkal. Állandóan frissítette a honlapját és a közösségi oldalakon való jelenlétét, és újdonságként 2011-ben a nagyváradi képviselői iroda a Google térképen és az összes kelet-európai térképen (navigációs készülékeken keresztül) is megjelent.
PÉNZÖSSZEGEK BIHARNAK
Pető Csilla a parlamenti iroda által szervezett tevékenységei közt felsorolta: képviselői sátor működtetése a Tulipán majálison, Ignácz Rózsa vándorkiállítás, könyv- és folyóirat bemutatók szervezése a XX. Festum Varadinumon, adventi irodalmi esték szervezése öt helyszínen, valamint karácsonyi jótékonysági koncert Tamás Gáborral. Ugyanakkor elmondta: a kormányzati szerepvállalásnak köszönhetően RMDSZ-es képviselőként 700 ezer lejt sikerült Bihar megyébe juttatnia.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro, 2012 január 12
Tavalyi tevékenységéről számolt ma be Pető Csilla nagyváradi parlamenti képviselő.
Viharos parlamenti év volt a tavalyi, mondta Pető Csilla, aki szerint, bár 2011-ben nem történt a lakosság számára is érezhető változás, mégis beigazolódni látszik a kormány várakozása a recesszióból való kilábalásból, idén ugyanis 1,5%-os gazdasági növekedés várható, nem utolsó sorban a Nemzetközi Valutaalappal 2011 tavaszán meghosszabbított hitelmegállapodásnak köszönhetően. A 2011-es évnek két nagy kudarca volt, az egyik a schengeni csatlakozás elmaradása, a másik pedig az, hogy a strukturális alapokból lehívható 30 milliárd euróból keveset sikerült mozgósítani, vélte a képviselő.
Parlamenti tevékenységét teljes mértékben a magyar választók érdekeinek szentelte a képviselő, aki a Tanügyi, Sport és Ifjúsági szakbizottság tagja és az Esélyegyenlőség szakbizottság titkára. Többek között a 2003-as, családon belüli erőszak elleni törvény módosításában vállalt részt, eszerint a rendőrök erőszak esetén immár beavatkozhatnak a házon belül is.
Koalíciós egyeztetéssel sikerült megakadályozni, hogy a volt tanügyminiszter, Ecaterina Andronescu javaslatára érettségi nélkül is felvegyenek egyetemre diákokat.
Vad indulatokat kavart az ebtartásról szóló törvény, mondta a képviselő, aki ugyankkor azt is megjegyezte: elgondolkodtató, hogy mondjuk egy idősek otthona vagy árvaház kapcsán miért nem alakul ki ilyen széleskörű társadalmi összefogás…
A képviselői irodában megtartott különféle (jogi, logopédiai, orvosi, volt munkaszolgálatosoknak szóló) tanácsadásokat folytatják idén is, ezeken az elmúlt években 1043-an vettek részt. Tavaly 18 fogadóórát tartott Pető Csilla, aki Nagyvárad melle Nagyszalontán és Tenkén is működtet irodát. A jelenlegi tanácsadások mellett újabbat is terveznek idén, sportszakemberek részvételével a gyermekeknek ajánlanak sportolási lehetőségeket.
A képviselő 76 rendezvényen vett részt 2011-ben, közülük sokat anyailag is támogatott. Kiemelkedő esemény a Százéves nőnap tiszteletére, Brüsszelben az Európa Parlamentben szervezésében megtartott ünnepi rendezvény, melyen beszédet is mondott, számolt be Pető Csilla.
Fried Noémi Lujza
nagyvarad.ro, 2012 január 12
Legalább 60 napos közvita és parlament előtti egyeztetés szükséges az egészségügyi törvény esetében
Az egészségügyi törvénytervezetről egyeztettek ma a Szövetségi Elnökség ülésén, Kolozsvárott az RMDSZ politikusai, amelyen részt vett Ritli László tárcavezető is.
Kelemen Hunor szövetségi elnök az ülést követően rövid sajtónyilatkozatban ismertette az egyeztetés részleteit.
„A Romániai Magyar Demokrata Szövetség többször bebizonyította, hogy az egészségügyi reformoknak nemcsak a híve, hanem a megvalósítója is. Hiszen a ’90-es években Hajdú Gábor miniszteri mandátuma alatt mi végeztük el a legalaposabb reformot, és Cseke Attila minisztersége alatt hasonlóképpen a reformok mozgatói és végrehajtói voltunk a kórházak decentralizációjával, bizonyos esetekben pedig ezek bezárásával racionalizáltuk a rendszert, jobbá tettük azt. A reformokat folyatatni kell, és olyan formában lehetünk mi a reformoknak a folytatói, zászlóvivői, hogyha az adófizető polgárok érdekeit szolgálja, és nem más, privát érdekeket. Ezért a most közvitán lévő törvénytervezethez konkrét, módosító javaslatokat teszünk le, ezek a javaslatok minden egyes fejezetet érintenek majd. Meggyőződésem, hogy ebben az esetben a parlamenti vitát nem lehet megkerülni, és azt követően a rendszer úgy alakul át, hogy a közegészségügyi szolgáltatásokat jobbá, átláthatóbbá, gyorsabbá lehet tenni, úgy, hogy az minden polgár érdekeit szolgálja” – nyilatkozta Kelemen Hunor.
Hozzátette, az RMDSZ-nek az az álláspontja, hogy egy legalább 60 napos közvitának kell megelőznie a törvény napirendre tűzését, a felelősségvállalást ebben az esetben nem tartják elfogadhatónak. Ritli László egészségügyi miniszter januárban és februárban az ország számos megyéjében konzultációkat szervez, amelyeken a problémás kérdésekre keresik a megoldásokat.
„Miután ezek a közviták lezárultak, én nagyon remélem, hogy ez a törvénytervezet politikailag vállalható lesz, és jelentősen átalakul majd ahhoz képest, ami jelen pillanatban a minisztérium honlapján olvasható” – összegezte Kelemen Hunor a mai tanácskozás következtetéseit.
Csak összefogással érhetünk el eredményeket
Markó Béla miniszterelnök-helyettes piliscsabai közéleti fórumon
- A történelem az mutatja, hogy akkor értünk el eredményeket, ha összefogtunk – jelentette ki Markó Béla szerdán, Piliscsabán. A miniszterelnök-helyettes a piliscsabai Iosephinum Szakkollégium „Köztársasági elnökök és Miniszterelnökök Piliscsabán” elnevezésű közéleti estjének a vendége volt, amelyen Gazda Istvánnal, a Magyar Tudománytörténeti Intézet igazgatójával és Maróth Miklóssal, a Magyar Tudományos Akadémia alelnökével beszélgetett.
Markó Béla úgy fogalmazott: minden véleménykülönbség ellenére az elmúlt 22 év az egység története, ami nem problémátlan és dilemmák nélküli, de amikor létrejött a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, a romániai magyar értelmiség egyet értett abban, hogy egy közös érdekvédelmi szövetségbe kell tömörülni, és nem ideológiai alapon létrejövő pártokat működtetni.
Mint mondta, lehet meggondolkoztató kételyeket megfogalmazni ezzel a szövetséggel kapcsolatban, mert egy ilyen tömörülés nem nyújt módot olyan éles ideológiai vitákra, mint pártok esetében, ugyanakkor – hívta fel a figyelmet Markó Béla – a szövetség napjainkig meg tudta őrizni 1990-es arányát a román parlamentben. „A kormányra jutást úgy értük el, hogy egységesen tudtunk fellépni.”
A miniszterelnök-helyettes szerint a viták arról szólnak, hogy hatékony-e a parlamenti politizálás, vagy pedig erővel, radikálisan, parlamenten kívül kellene föllépni. „Nem söpröm le az asztalról azoknak az érveit, aki azt mondják, hogy radikális eszközöket kellene alkalmazni, és erővel kellene élni, ilyenkor viszont azt kell kérdeznem: hol van ez az erő? Nekünk szövetségeseket kell keresnünk, mert egyedül nincs erőnk, a közelmúlt történelme és az európai magatartás pedig azt bizonyítja számunkra, hogy nagyon keskeny pallón kell végigegyensúlyoznunk.”
Az RMDSZ egykori elnöke figyelmeztetett: törekedni kell az egységes álláspontra az alapvető kérdésekben, így többek között abban, hogy „mit gondolunk a határon túli magyarok helyzetéről, jövőjéről, hogyan látjuk ezt rendezhetőnek, van-e közös víziónk, vagy hogy milyen politikai eszközöket tartunk célravezetőnek”. Hozzátette azt is: „nem engedhetjük meg magunknak, hogy akár Bukarestben, akár Brüsszelben vagy másutt különböző véleményeket képviseljünk”.
Markó Béla szólt arról is, hogy az erdélyi magyar közösségeknek azért kell politikailag egységen fellépni, mert az ötszázalékos küszöb következtében a pártokra osztottsággal a parlamentbe jutást kockáztatják. Ennél is fontosabb azonban – mutatott rá -, hogy ha egy kisebbségbe szorított közösség ki akarja vívni a maga nemzetiségi jogait, akkor egyformán kell beszélnie.
Kérdésre válaszolva Markó Béla azt mondta: Tőkés László nagyon élesen fogalmazza meg a kritikáit, a hogyan továbbra azonban nem ad választ.
A beszélgetésen szóba került a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen létrehozandó önálló magyar kar ügye is, amivel kapcsolatban a miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta: el kell elérni, hogy a kormány, akár valamilyen kényszerítő eszközt alkalmazva is, érvényt szerezzen a törvényben előírtaknak.
Szathmári Pap Károly öröksége elsősorban Európáé
A fotóművészet úttörőjének 200. születésnapjára emlékeztek Kolozsváron
Szathmári Pap Károly öröksége nemcsak a magyaroké vagy a románoké, hanem Európáé. Egy olyan ember munkásságát próbáljuk feleleveníteni, aki a legkiválóbb értékeket ötvözve elsősorban európai – fogalmazott Kelemen Hunor szövetségi elnök, kulturális és örökségvédelmi miniszter ma Kolozsváron, Szathmári Pap Károly születésének 200. évfordulója alkalmából szervezett kerekesztal-beszélgetésen. Ezen részt vett Hegedüs Csilla főtitkárhelyettes, a Kulturális és Örökségvédelmi Minisztérium tanácsosa, Tóth István, a Romániai Fotóművészek Szövetségének elnöke, valamint Murádin Jenő, a Szathmári Papp Károly kismonográfia szerzője. Az esemény azt az egyéves rendezvénysorozatot indította el, amelyet a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) és a Romániai Fotóművészek Szövetsége szervezett a művész tiszteletére, és amelynek keretén belül számos kiállításra, megemlékező rendezvényre kerül sor Kolozsváron és Bukarestben egyaránt.
Kelemen Hunor kulturális miniszter, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke 2010-ben Szathmári Pap Károly születésnapját, január 11-ét, a Romániai Fotóművészek Szövetségének és a Kulturális és Örökségvédelmi Minisztérium közös erőfeszítésének eredményeként, a romániai fotóművészet napjává nyilvánította.
„Amikor 2010-ben arról döntöttünk, hogy január 11. a fotográfia napja, arra vállalkoztunk, hogy Szathmári Pap Károlyt visszahozzuk a XXI. századba, újra elhelyezzük az erdélyi magyar kulturális életben azt az örökséget, amelyet ismerünk is meg nem is. Ez akkor derül ki, amikor elő kell venni az archívumból a fényképeket, a régi munkákat, a festményeket, a litográfiákat, az akvarelleket, a portrékat: akkor vesszük tudomásul, hogy mi ezt a szellemi, tárgyi, kulturális örökséget még mindig nem ismerjük, nem mértük fel” – mondta a kulturális miniszter. Emlékeztetett arra, hogy olyan személyiségről van szó, aki Kolozsváron született, és ott nevelkedett, majd bejárta a fél világot, ismerte az európai kultúrát, a Távol-Keletet, ismerte mindazt, ami akkor az európai művészetben új volt és előre mutatott. Ő lett az első olyan fényképész, akit haditudósítóként is számon tartanak, aki román uralkodók, királyok udvari fényképésze volt, aki nagyon rövid idő alatt művészként is elfogadottá vált az akkori bukaresti román szellemi-politikai elit körében.
Kelemen Hunor bejelentette: „Életben tartjuk sokunknak azt a régi álmát, hogy Romániában létrejöjjön a Fotográfia Múzeuma. Azt szeretnénk, hogy legyen egy olyan intézményes hely, ahol Szathmári Pap Károlytól kezdve a kortárs alkotókig, fotóművészekig összegyűjthetjük e szellemi, tárgyi, kulturális örökség ránk maradó részét, azokat az értékeket, munkákat, amelyek még megőrizhetők.” A kulturális miniszter elmondta, több mint másfél éve keresik a megfelelő helyszínt, mihelyt ezt megtalálják, kormányhatározattal azonnal létrehozzák a hiánypótló intézményt.
Hegedüs Csilla a mai eseményen úgy fogalmazott: „Szathmári Pap Károly egy színes és világlátott egyéniség, a fotóművészet úttörője, azonban egyike Kolozsvár azon szülöttjeinek, akit nem ismerünk kellőképpen.”
Tóth István, a Romániai Fotóművészek Szövetségének elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy Szathmári Pap Károlyt mindenkinek tisztelnie kell, hiszen olyan dolgokat fotózott, örökített meg, amilyeneket senki más. Hangsúlyozta azt is, hogy Szathmári képei a természetesség erejével hatnak: a megvilágítás tökéletes, ezekben semmilyen zavaró árnyékot nem lehet találni. A lefényképezett személyek természetesen jelennek meg, és ez különleges pedagógiai érzékről tesz tanúbizonyságot – fogalmazott Tóth István.
Murádin Jenő Szathmári Pap László két olyan vállalkozására hívta fel a figyelmet, amely addig nem létezett. Az egyik az, hogy litográfiában megalkotta az első Erdélyi Arcképcsarnokot. „Az 1841-1843-as Erdélyi Országgyűlés arcképcsarnokával 70 embert örökített meg, kibontakoztatva az egész rendi társadalom képét” – mutatott rá Murádin. A másik megvalósítása az Erdély Képekben című album. „A XIX. század, a biedermeier kora portrékat igényelt, Szathmári albuma azonban nem erről szólt. A könyvben megjelenő látképeket, az erdélyi tájakat ábrázoló színezett kőnyomatokat ő foglalta össze először, nincsenek ilyen korábbi ábrázolások” – vázolta Szathmári úttörő munkásságát.
Murádin Jenő hangsúlyozta: Szathmári Pap Károly pályája két kultúrkör vonzásában teljesedett ki, ez mind a román, mind a magyar közösség számára egyformán fontos. Mi több, munkássága a Duna-Kárpát medence más népei számára is jelentős. Ezt bizonyítja, hogy nemrég egy bolgár kutató azt a mappányi rajzot kereste, amelyet Szathmári Pap László Bulgáriában készített, hiszen, mint mondta, ilyen korai munkákat nemigen lehetett találni a török fennhatóság alól felszabadult Bulgáriában.
A kormány asztalán a villamosenergiára és a földgázra vonatkozó törvénytervezetek
A tegnapi kormányülésen első olvasatban sor került a Villamosenergiára és a Földgázra vonatkozó törvénytervezetek bemutatására, tájékoztatott Borbély Károly államtitkár.
Az EU 3. energia törvénycsomag, melyet az Európai Parlament és Tanács 2009-ben fogadott el, irányelvei előírják minden EU-tagország számára a villamosenergia és a földgáz belső piacára vonatkozó új közös szabályok implementációját. Ezen irányelvek hozzájárulnak mind az energetikai szektor fejlesztéséhez, mind a meglévő törvényes keret változásához, mondta Borbély Károly államtitkár.
Az energiapiac versenyképességének fokozása és a fogyasztók fokozottabb védelme is kiemelt célja az EP által elfogadott jogszabályoknak. A jövőben szét kell választani a termelési és a szállítási tevékenységet, a tagállamok azonban ennek három módja közül választhatnak. Az unión kívüli energiacégek befolyásszerzése korlátozható lesz, hangsúlyozta Borbély.
A fentiek értelmében, a romániai hatóságok, a Gazdasági Minisztérium és az Országos Energia Ügynökség, kidolgoztak és vitára bocsátottak két törvénytervezetet – a villamosenergiára és földgázra vonatkozó törvénytervezetet, amelyeket elemzésre továbbították az Európai Bizottsághoz is. A törvénytervezetek kidolgozásánál figyelembe vették Románia az IMF-fel és az Európai Bizottsággal kötött együttműködési szerződésben és szándkélevélben rögzített kötelezettségvállalásait is.
A törvénytervezetek elsősorban a következőkre vonatkoznak:
- a független rendszerirányító modell (independent system operator – ISO) kiválasztása
Figyelembe véve, hogy a villamosenergia, valamint a földgáz szállítási hálózatok állami tulajdont képeznek, az ISO integrált modell került kiválasztásra. Ez a modell lehetővé teszi a villamos energia és földgáz szállítási érdekek hatékony elkülönítését a villamos energia és földgáz előállítási és szolgáltatási érdekektől.
- A végfelhasználók számára a törvény által rendszabályozott díjak fokozatos eltörlése és a versenyképes villamosenergia piac kialakítása, fejlesztése
A villamosenergiára vonatkozó törvénytervezet előírja a törvény által rendszabályozott díjak fokozatos eltörlését a nem háztartásbeli fogyasztók esetében 2015. december 31-ig. Ugyanezeket az előírfásokat tartalmazza a Földgázra vonatkozó törvény is.
- A szabályozó hatóság függetlensége
Az EU Direktíva előírásainak megfelelően a törvénytervezet biztosítja az energiahatóság (esetünkben az ANRE) függetlenségét és autonómiáját.
- A villamosenergia fogyasztók védelme
Az Országos Energia Hatóság keretén belül létrejön egy bizottság, mely többek közt a felhasználók és szolgáltatók közti panaszok megoldását is el kell lássa.
A törvénytervezet ezen kívül fogyasztóvédelmi rendelkezéseket is tartalmaz. Eszerint a fogyasztónak három hetes felmondási idővel joga lesz külön díj nélkül felmondani az áram-, illetve gázszolgáltatóval kötött szerződést.
A törvénytervezetek a jövő heti kormányülésen elfogadásra kerülnek, azután részletes tájékoztatást adnak – mondta az államtitkár.